Hernádi Zsolt a közjegyzőkkel is fizettetne válságadót

Vágólapra másolva!
A kormánynak a Molt is sújtó válságadóján kívül aligha maradt más lehetőség a hiánycél tartására, ezért a cég elfogadhatónak tartja azt - derül ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója Heti Válaszban megjelent interjújából. Hernádi az adót ugyanakkor szélesebb körre vetette volna ki.
Vágólapra másolva!

Ha rajta múlna, a bankok, energiaszolgáltatók, távközlési cégek és kiskereskedelmi láncok mellett más körre is kivetné a válságadót - mondta a Heti Válasznak adott, a lap csütörtöki számában megjelent interjújában Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.

Hernádi példaként a közjegyzőket említette mint "államilag védett szakmát". "Csak ki kell menni az utcára és meg kell nézni, ki milyen kocsival jár, kinek milyen a háza, és ahhoz képes milyen közterhet fizet" - mondta a Mol vezetője.

Hernádi Zsolt megértően beszélt a kormány által többek között a Molra is kivetett válságadóról, szembeállítva azt a Gyurcsány-kormány 2005-ös Robin Hood-adójával. Hozzátette, a Robin Hood-adó idei, lejárati határidő megjelölése nélküli meghosszabbítását is rossz üzenetnek tartja. Indoklása szerint az árbevétel-arányos adó igazságosabb, mint a nyereségre kivetett, mert utóbbi a hatékonyságot bünteti.

Az elnök-vezérigazgató szerint a Mol a pluszterhek miatt beruházásokat fog elhalasztani, de azzal is számol, hogy a dráguló olaj miatt esetleg nőnek a bevételei.