Örültek a befektetők a Fed élénkítésének

Vágólapra másolva!
A Fed gazdaságösztönző célú pénzmennyiség-növelő programjának bejelentését követő pozitív-negatív kilengés után végül nyereségben zártak a főbb amerikai tőzsdeindexek.Mennyiségi monetáris enyhítést jelentett be két napos ülése után az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán. A gazdaságösztönző program keretében 600 milliárd dollárt fordít kötvény vásárlásokra 2011 második félévének végéig havi 75 milliárd dolláros tételekben. A kötvényvásárlások gazdaságösztönző hatását a Fed folyamatosan figyelemmel követi és a kötvényvásárlások mértékét szükség szerint módosítja. A program értéke összességében 100 milliárd dollárral haladja meg az elemzői várakozásokat. A Fed bejelentése szerint kész további kötvényeket is vásárolni, amennyiben a gazdaság továbbra is gyengélkedni fog.
Vágólapra másolva!

A DJIA-30 index 0,24 százalékos, a S&P-500 index 0,37 százalékos, a Nasdaq Composite index pedig 0,27 százalékos nyereséggel zárt szerdán.

Szerdán az indexek vegyesen, csekély mértékű változással nyitottak. Kedden az indexek nyereséggel zártak: a DJIA-30 index 0,58 százalékkal, a S&P-500 index 0,78 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 1,14 százalékkal erősödött.