Hadat üzentek a németek az amerikai gazdaságpolitikának

Vágólapra másolva!
Éles kritikát fogalmazott meg az amerikai gazdaságpolitikával kapcsolatban Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter: szerinte az amerikaiak a pénznyomtatásukkal csak a dollárt akarják gyengíteni, miközben ezzel felborítják az egyensúlyt a fejlett és fejlődő országok között, és fokozzák a bizonytalanságot a globális gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Hevesen kritizálja az amerikai gazdaságpolitikát a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble, aki szerint az Egyesült Államok aláássa a saját gazdaságpolitikai hitelességét, fokozza a globális gazdasági bizonytalanságot, és képmutató módon nyilatkozik a devizaárfolyamokkal kapcsolatban. "Az amerikai gazdasági növekedési modell mély válságba jutott" - fejtette ki a véleményét a német pénzügyminiszter a Spiegelnek adott interjúban.

Schauble megjegyzései alapján heves vitákkal terhelt G20-csúcsra lehet számítani csütörtöktől Szöulban. A németek kritikáját valószínűleg az az amerikai javaslat váltotta ki, miszerint Németországnak nem ártana nagyobb erőfeszítéseket tennie a folyó fizetési mérleg többletének csökkentése érdekében. A németek megjegyzéseit az is motiválhatta, hogy az amerikai jegybank a múlt héten mennyiségi élénkítésről döntött, amely alapján 600 milliárd dollárt pumpálnak a pénzügyi piacokra a gazdasági élénkítés céljából.

"Nem következetes az, hogy Kínát árfolyam-manipulálással vádolják, miközben mesterségesen alacsonyan tartják a dollár árfolyamát a pénznyomtatásukkal" - mondta Schauble, aki szerint semmi értelme végtelen mennyiségű pénzt pumpálni a piacokra, már csak azért sem, mert az Egyesült Államokban nincs likviditáshiány.

Pumpálják a pénzt, hogy gyengítsék a dollárt

"Pusztán a dollár árfolyamának gyengítésére használják a pénzpumpát, hogy könnyebben eladják a termékeiket" - érvelt a miniszter, aki szerint Washington mindezzel megnehezíti, hogy ésszerű egyensúly jöjjön létre a fejlett és a fejlődő államok között, és aláássa az amerikai fiskális gazdaságpolitikai döntéshozatal hitelességét is. "Ezzel a lépéssel az Egyesült Államok csak fokozza a globális gazdasági bizonytalanságot" - mondta Schauble.

Korábban Joseph Stiglitz szinte ugyanezt a kritikát fogalmazta meg, amikor kifejtette, hogy az Európai Központi Bank (EKB) és az amerikai jegybank, azaz a Fed a laza monetáris politikával instabilitást okoz a világ devizapiacain. "Ironikus, hogy a Fed ezt a likviditást annak reményében teremti meg, hogy újjáéleszti az amerikai gazdaságot" - mondta a Nobel-díjas közgazdász professzor október elején egy, a Columbia Egyetemen tartott konferencián. Joseph Stiglitz szerint az amerikai gazdasági vezetés "ezzel nem csinál semmi jót az amerikai gazdaságnak, csak káoszt okoz a világ többi térségében".

A németek nem trükköznek

"A német export sikeressége nem árfolyamtrükkökön alapszik, hanem a megnövekedett versenyképességen" - mondta a berlini pénzügyminiszter, aki szerint az amerikaiak túl sokáig éltek kölcsönvett pénzen, túlfújták a pénzügyi szektorukat miközben elhanyagolták a kis-és közepes ipari vállalatokat.

"Sok oka van az amerikai problémáknak, de a német exporttöbblet biztosan nem tartozik ezek közé" - fejtette ki Schauble. A miniszter szerint hiába haladta meg 14 milliárd euróval (19,8 milliárd dollárral) a Németországból exportált termékek értéke az Amerikából Németországba importáltakét tavaly, az euró bevezetése óta a döntő tényező nem az amerikai-német kereskedelem, hanem az Amerika által a teljes euróövezettel folytatott kereskedelem, és ebből a szempontból egyensúlyban van a mérleg. "Mi sem sopánkodunk az egyes amerikai államok exportsikerein" - érvelt a német pénzügyminiszter.

Két lépcsős mentő-mechanizmus

A Spiegelnek adott interjújában Schauble azt mondta az eurozóna jövőjével kapcsolatban, hogy Németország a jóval nagyobb magánszektorbeli befektetői részvételt fogja szorgalmazni a banki mentések során, és az új pénzügyi mentőmechanizmus is arra szolgál, hogy a pénzügyi mentés minél kevésbé terhelje az adófizetőket. Az új mechanizmus két lépcsőből állna. Az első lépcsőben a lejáró állampapírok futamideje meghosszabbítható, ha pedg ez sem segít, akkor a hitelezőknek el kell fogadniuk, hogy bizonyos követeléseiket le kell írniuk. Ezért cserébe a maradék állampapírok értékét garantálnánk.

Németország adósmentő tervei erős ellenállásba ütköznek az EKB részéről, Jean-Claude Trichet jegybankelnök ugyanis attól tart, hogy a válságban elijeszti majd a befektetőket, ha azt látják: az eddigieknél is még nagyobb annak az esélye, hogy ne kapják vissza a pénzüket.

Soros György nerég azt pedzegette, hogy Németország dönti deflációba és gazdasági stagnálásba az unió többi tagállamát azáltal, hogy rájuk kényszeríti a szigorú fiskális politikát, amely csak Berlinnek jó. Hans-Werner Sinn, az [origo]-nak adott interjújában teljesen elhibázottnak nevezte ezt az érvelést, szerinte az uniós tagországok számára elengedhetetlen a szigorú pénzügypolitika, akik pedig eddig hitelből éltek túl nagy lábon, azok most ne csodálkozzanak, hogy egy jó időre visszesik az életszínvonaluk.