Csak az elvárható minimum teljesült a G20-csúcson

Vágólapra másolva!
Az árfolyamszabályozás, valamint a vitatott kereskedelmi kérdések terén továbbra sem jutottak túl az általánosságokon a G20 csoport pénzügyi vezetői a szöuli csúcsértekezleten. Konkrét eredmény mindössze a már korábban elfogadott IMF-reform és a szigorúbb bankszabályozás jóváhagyása.
Vágólapra másolva!

A világ leggazdagabb, illetve legbefolyásosabb feltörekvő országait tömörítő G20 csoport szöuli csúcstalálkozójának résztvevői ténylegesen csak azokra a reformokra adták áldásukat, amelyet részben a hetekkel korábban Kjongdzsuban ülésező G20 pénzügyi vezetők fogadtak el. Ezen túlmenően azt az új bankszabályozást fogadták el, amelyet a világ központi bank- és pénzügyifelügyelet-vezetőinek Bázeli Bizottsága még szeptemberben hirdetett ki.

Más témákban - így az árfolyamszabályozás, vagy a vitatott kereskedelmi kérdések terén - továbbra sem jutottak túl az általánosságokon. A házigazda Dél-Korea szóvivője kénytelen volt "igen bátorítónak" nevezni már azt is, hogy a zárónyilatkozat kissé enyhíti a feszültséget. A kétnapos tanácskozás aktuális érdemi kérdéseiben csupán az elvárható minimum teljesült: általános megállapodás olyan "irányelvek" későbbi megalkotásáról, amelyek segíthetnek kezelni a világgazdaság fejlődésére kockázatot jelentő globális egyensúlytalanságokat.

A résztvevők megállapodtak, hogy a vitatott árfolyam- és kereskedelmi kérdések megoldásában együttműködnek, de a részletek kidolgozása csak a jövőben várható. Egyelőre még arról sem sikerült megegyezni, hogyan határozzák meg az irányelvek megalkotásának kritériumait. Ugyanakkor egyetértettek, hogy a világgazdaság visszatért a növekedés útjára, de az élénkülés folyamata lassú.

Mint Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter a találkozót követően elmondta: elhárult, illetve jelentősen csökkent egy árfolyamháború veszélye, a Fed fenntartható növekedést, nem pedig gyenge dollárt akar. Ezzel más résztvevők is egyetértettek.

A Nemzetközi Valutaalap hatalmi viszonyainak átrendezésével a világgazdaság tényleges erőviszonyai kapnak hangsúlyt: az egyre nagyobb gazdasági erőt képviselő küszöbországok - köztük India és Kína - tényleges gazdasági potenciáljuknak megfelelően vehetnek részt a szervezetben. A G20 csoport rábólintott az új nemzetközi bankszabályokra, vagyis a bankok tőkemegfelelési mutatóinak szigorítására. A megbeszélések színhelyéről Bázel III-nak nevezett intézkedéseket a kormányok, parlamentek dolga lesz törvénybe iktatni fokozatosan, 2019-ig.

A G20-csoport következő tanácskozásaira 2011-ben Franciaországban, 2012-ben Mexikóban kerül sor.