Írország előzetes tárgyalásokat folytat az Európai Unióval egy pénzügyi mentőcsomagról - értesült a BBC. Az ír államadósság a görög utáni új válsággóc lehet, ennek megelőzésére 60-80 milliárd euróval menthetik ki a korábban "kelta tigrisnek" nevezett országot.

Az ír pénzügyminiszter kemény megszorítása sem lehet elég
Már nem kérdéses, hogy kér-e, hanem az hogy mikor kér segítséget az Európai Pénzügyi Stabilitási Alaptól az ír kormány - írta a BBC. A brit hírportál értesülése szerint Írország előzetes tárgyalásokat folytat az Európai Unióval egy pénzügyi segélycsomagról.
Előzetes becslések szerint 60-80 milliárd euróval menthetik ki Írországot. A BBC-nek ír hivatalnok nem cáfolták a segélyalappal folyó tárgyalásokat, míg az Európai Bizottság nem kommentálta a hírt. A Reuters-nek uniós források azt mondták még pénteken, hogy "nagyon valószínű" az ír segítség kérése.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője egy jokohamai konferencián azt mondta újságíróknak, hogy "eddig még nem kaptam kérést, és azt hiszem, Írország elboldogul".
A BBC szerint a hétvégén biztosan nem érkezik hivatalos segítségkérés az Unióhoz, az inkább a következő hónapra tehető. Az eurózóna tagállamainak képviselői december 6-án ülnek össze, a gazdasági egyeztetésekért felelős Ecofin egy nappal később, míg a teljes Európai Tanács december 16-17-én találkozik.
Az Európai Unió és az IMF legutóbb Görögországot mentette az adósságválságból egy 110 milliárd eurós csomaggal, amely a megdrágult piacinál kedvezőbb feltételekkel finanszírozza a mediterrán országot. A görög válság idején Olaszország, Portugália és Spanyolország mellett Írországot emlegették a piacon, mint az egyik következő válsággóc.
Írország gazdaságát a válság különösen megviselte, pedig 2008 előtt igen erős gazdasági teljesítményt nyújtott, a piacon "kelta tigrisként" emlegették. A lakáspiacon 50-60 százalékos áresést tapasztaltak, míg a bankszektor csak államosítással úszta meg, ez azonban 40-50 milliárd eurót vitt el a költségvetésből.
A kormány az EU elé tárt programjában vállalta, hogy 2014-ig 3 százalék alá viszi a ma még 12 százalékos deficitet, ennek megvalósítására a jövő évi költségvetésben 6 milliárd eurós megszorítást hajtanak végre. A legriasztóbb adat azonban, hogy amennyiben a banki rossz hiteleket is beszámítanánk, akkor 32 százalékos lenne a folyó deficit.
Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?
Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy ...
Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?
Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy ...
Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?
Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.