Egy jó hír ellenére bezuhant az OTP

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 421,38 pontos, 1,88 százalékos csökkenéssel, 21 940,67 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,0 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest, az OTP 5 százaléknál is nagyobbat esett.
Vágólapra másolva!

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője elmondta: a pénzügyi szektorban külföldön is elkezdett negatív irányba fordulni a hangulat, inkább ez hatott a budapesti tőzsdére. Ugyan kedden napvilágot látott a hír, hogy a bankadó legfrissebb változata a korábban becsültnél kevésbé érinti az OTP-t, de ez nem hatott a papír árfolyamára - tette hozzá.

Az üzletkötő emlékeztetett arra, hogy a bankpapír bár a nap elején az ötven napos átlagos szintig, 5408 forintig drágult, innen "lefordulva" a napi minimum környékén zárt 5170 forinton, ami az 5219 forintos száznapos mozgóátlag alatti érték. "Komolyabb eladói hullám jelent meg, ez már egy korrekciónál nagyobb mozgás" - mondta a Buda-Cash üzletkötője.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a nap elején volt egy kis kivárás, innen indult lefelé a BUX az OTP hanyatlása következtében. Szerinte nem tetszettek a befektetőknek a bankadóval kapcsolatos hírek. A változtatások ismét elbizonytalanítóak voltak, nemcsak a mérték miatt, hanem azért is, mert újabb kockázati tényezőkkel tarkították az OTP megítélését. A bankpapírnál e bizonytalanság miatt jelentkezett komoly eladói nyomás - tette hozzá.

Kedden Matolcsy György frissen benyújtott törvénymódosítását fogadta el a parlement, amely megváltoztatta a bankadó fizetésének szabályait. A változás kedvező az OTP számára.

A befektetők izgalommal várják a Mol gyorsjelentését, amely szerdán hajnalban jelenik meg, így a szerdai kereskedésre már hatása lesz, az OTP pedig pénteken hajnalban teszi közzé gyorsjelentését - hívta fel a figyelmet a vezető elemző.

A Mol 30 forinttal, 0,15 százalékkal 19 870 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 280 forinttal, 5,14 százalékkal 5170 forintra esett, forgalmuk 18,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 592 forintot ért, forgalma 1,0 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,44 százalékkal 45 250 forintra gyengült, a részvények forgalma 578,3 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 275,2 millió forintos forgalom mellett 335 forinttal, 1,57 százalékkal 21 065 forintra csökkentette értékét.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2003,33 ponton zárt kedden, ez 31,58 pontos, 1,55 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.