Ketten nemmel szavaztak Járai MNB-fb-elnökségére

Vágólapra másolva!
Elsöprő többséggel megválasztotta a parlament kedden a Magyar Nemzeti Bank új felügyelőbizottságát. Az elnök Járai Zsigmond volt MNB-elnök lesz, a testületben helyet kapott volt szocialista államtitkár, gépészmérnök és informatikai szakember is.
Vágólapra másolva!

Megszavazta az Országgyűlés kedden a Magyar Nemzeti Bank új felügyelőbizottságát - jelentette az [origo] tudósítója. A képviselők külön szavaztak az elnöknek jelölt Járai Zsigmondról (volt pénzügyminiszter és MNB-elnök, jelenleg a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottsági elnöke) és együtt az öt tagjelöltről. Járai 332 igen és 2 nem voksot kapott (utóbbiakat az MSZP-s Juhász Ferenctől és a jobbikos Bertha Szilviától), 6 LMP-s képviselő tartózkodás mellett. Az fb öt másik tagjára 345-en szavaztak igennel, 1 képviselő - a fideszes Pósán László - tartózkodott.

A Fidesz Járai Zsigmond mellett Madarász Lászlót, a Malév-fb jelenlegi elnökét jelölte, aki a Postabank vezérigazgatója volt 1998 és 2002 között. A KDNP jelöltje Szényei Gábor András informatikai szakember, aki 2007-től már tagja volt a jegybank felügyelőbizottságának. Az MSZP Katona Tamás egyetemi tanárt delegálja, ő Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányában is volt államtitkár a Pénzügyminisztériumban. Az LMP jelöltje Róna Péter egyetemi oktató, 1986 és 1991 között az amerikai J. Henry Schroder Bank vezérigazgatója. A Jobbik Varga István gépészmérnököt, a Robert Triffin nevét felvevő Intereconomics Szirák Alapítvány létrehozóját delegálja a jegybank felügyelőbizottságába.

A testületnek tagja a nemzetgazdasági miniszter képviselője, illetve a miniszter által delegált szakértő is, őket nem kell megválasztania a parlamentnek.

A felügyelőbizottság a jelenleg hatályos jegybanki törvény szerint a Magyar Nemzeti Bank belső gazdálkodását, tényleges működését ellenőrizheti. A testület nem szólhat bele abba, hogy az MNB hogyan alakítja a monetáris politikát.

Járai Zsigmond a jegybank fb-jének megválasztását követően újságíróknak elmondta: "szuperprofesszinális csapatot" választott a parlament az MNB felügyelő bizottságába, a megválasztottak szakmai előéletük alapján igazi szakértői a jegybanki, illetve a más típusú pénzügyi szakterületeknek, ez jelentősen segíti majd a közös munkát.

Járai Zsigmond, az új fb elnöke a testület megválasztását követően kérdésre elmondta: korábban, még aktív jegybankelnökként ő amellett érvelt, hogy nem kell felállítani a pártok által delegált tagokból felálló felügyelő bizottságot az MNB-ben. Elmondta: ő annak idején azt képviselte, hogy a jegybanki gazdálkodás ellenőrzését az Állami Számvevőszék is el tudja végezni, a parlament azonban másképp döntött, és ezt elfogadta, most pedig megtiszteltetésnek érzi az fb elnökévé való megválasztását.