Százezer fölött a 90 napot késő lakáshitelek száma

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) második negyedéves kockázati jelentése szerint a hitelek 38,8 százaléka késedelmes, a lakossági jelzáloghitelekből pedig 105 ezer olyan, amelyben 90 napon túli késést tapasztaltak a fizetéssel. A felügyelet szerint a magán-nyugdíjpénztári hozam nem kielégítő, és kérdéses az önkéntes pénztárak szerepe.
Vágólapra másolva!

A PSZÁF jelentése szerint a hitelállomány minősége tovább romlott a második negyedévben, aminek oka az alacsony szintű gazdasági aktivitás, az év elején tetőzött munkanélküliségi ráta, a növekvő csődgyakoriság, a háztartások és vállalkozások pénzügyi tartalékainak kimerülése, illetve a gyengülő forint miatt a devizahitelek terheinek növekedése.

A darabszámot tekintve az összes hitelszerződés 38,8 százaléka késedelmes, 23,2 százaléka pedig 90 napon túli elmaradásban van. A magas szám ellenére jó hírnek tekinthető, hogy a késő törlesztések számának növekedése lassult.

A lakossági hitelállományon belül az átlagosnál gyorsabban romlott a jelzáloghitelek minősége: az összes szerződés 23 százaléka volt késedelmes, 8,2 százaléka, vagyis 105 ezer szerződés pedig 90 napon túli fizetési késedelmes.

"Nem kielégítő" a nyugdíjpénztári hozam

A pénztári szektorban a magán-nyugdíjpénztárak továbbra is veszteségesen működnek. A működési tartalékok szintje viszonylag alacsony, a rendszeres - a tagszervezésre irányuló - túlköltekezés mai szintjén viszonylag rövid időre elegendő a PSZÁF szerint. A működési bevételeket apasztja a tagdíj- és működési bevételek 14 hónapra történő állami befagyasztása, s kockázat a magánpénztári tagoknak az állami nyugdíjrendszerbe való tömeges visszalépését célzó szándék is.

A felügyelet megítélése szerint a magán-nyugdíjpénztárak hozamteljesítménye továbbra sem kielégítő. A PSZÁF szerint felmerül a kérdés, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárakkal miként tudják eredeti szerepüket betölteni. A tagok száma ugyanis csökken, a portfólió összértéke 2007 vége óta reálértékben zsugorodott. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyugdíjjárulékot nem fizetnek, s változatlanul magas a felhalmozási időszakon belüli kifizetések aránya.

A pénzügyi szektorra kivetett különadó idén 170 milliárd forinttal csökkentheti a szektor egészének adózott eredményét, a 2009. évi adó előtti eredmények változatlanságát feltételezve. Az adó hatásait is figyelembe véve idén 186 veszteséges és 43, a szabályozói követelményekhez képest alultőkésített pénzügyi szolgáltató lehet majd a piacon, amelyek túlnyomó része pénzügyi vállalkozás. A különadó stabilitási problémákat nem okoz, a tőkehelyzetre való 1 éves hatása (a pénzügyi vállalkozásokat kivéve) viszonylag mérsékelt, változatlan formában történő 3 éves alkalmazása esetén azonban a szabályozói minimumkövetelmény feletti tőke közel felét felemésztené.

Nincs veszély

A magyar pénzügyi szektor helyzete ennek ellenére változatlanul stabil, a működőképességet alapvetően és rövidtávon fenyegető veszély nem látható - állítja a felügyelet. A pénzügyi szektor kockázati helyzete - a környezeti tényezők javulása, valamint az üzleti teljesítmény ez évi romlása eredőjeként - lassan javul.

Kedvező hatásúnak látja a felügyelet a globális és a hazai gazdaság konjunkturális helyzetének fokozatos javulását, a növekedés élénkülését és munkanélküliség lassú mérséklődését. A globális recesszió megújulásának kockázata az utóbbi hónapokban jelentősen csökkent. Veszélyt jelent viszont az idei év közepi tőkepiaci korrekció utáni negatív és ingadozóbb áralakulás, illetve a szuverén adósságprobléma globális kiéleződésének lehetséges piaci következményei - olvasható a jelentésben.

A bankrendszer továbbra is biztonságosan működik, de a jövedelmezőséget a piaci folyamatokon túl a pénzügyi szektort érintő különadó és a hatóságok új fogyasztóvédelmi indíttatású intézkedései is negatívan érintik. A veszteséges bankok száma és piaci súlya viszonylag magasra nőtt.

Kockázatok a szövetkezeteknél

A szövetkezeti hitelintézeteknél kockázatot lát a felügyelet abban, hogy dinamikusan nőtt a viszonylag sérülékeny kkv-szektorral szembeni hitelállomány, és lendületesen halmozódott a késedelmes állomány. A szövetkezeti hitelintézetek ugyanakkor kedvező likviditási helyzetben, korlátozott devizakitettséggel, s a stabilitási problémák jelentős részét orvosló intézményi konszolidáció mellett működnek.

A biztosítók üzleti teljesítménye romlott, mert a biztosítási termékek iránti kereslet változatlanul csökken vagy stagnál, érdemi élénkülés csak a unit-linked befektetési konstrukcióknál tapasztalható, miközben a tavaszi vihar- és árvízkárok mintegy 37 milliárd forintnyi kifizetései miatt a nem életbiztosítási üzletág jövedelmezősége számottevően visszaesett.

A biztosítók jövedelmezőségének megoszlása az egyes szolgáltatók között nagyon egyenlőtlen: a visszaesés különösen az új alapítású, kis piaci részesedéssel bíró biztosítók körében járhat jelentős kockázattal. További kockázat a befektetési tevékenység eredményének csökkenése, valamint az alacsony piaci kereslettel és a kiélezett piaci versennyel kapcsolatban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás csökkenő díjszabása.