Simor: Jó lenne a gazdaságnak a kormány-jegybank együttműködés

Vágólapra másolva!
Az együttműködés a kormány és a jegybank között jobb gazdaságot, jobb befektetői klímát és alacsonyabb kockázati felárat hozhat, nyilatkozta Simor András szerdán a Klub Rádióban. A jegybank-elnök megjegyezte azt is, hogy a tb-rendszerbe visszatérő magánnyugdíj-pénztári tagok megtakarításainak felhasználása a költségvetési kiadások csökkentésére indirekt módon 500 milliárd forinttal növeli az államadósságot.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Klub Rádióban megismételte a korábbi kijelentéseit, amelyekben kifogásolta, hogy a költségvetési törvényjavaslatról és más, a jegybankot érintő jogszabálytervezetekről a kormány nem kérte ki a jegybank véleményét.

A jegybankelnök szerint fontos az, hogy egy kormány gazdaságpolitikáját olyan független szervezetek, mint a jegybank vagy a költségvetési tanács véleményezzék. A befektetők szemszögéből az ilyen vélemények hitelesíthetik egy ország gazdaságpolitikáját, ha azok nem állnak szöges ellentétben a kormányzati gazdaságpolitikával.

Az együttműködés a kormány és a jegybank között jobb gazdaságot, jobb befektetői klímát és alacsonyabb kockázati felárat hozhat - mondta a jegybank elnöke.

Miközben jövőre a GDP-arányos eredményszemléletű hiány bizonyosan 3 százalék alá kerül, a strukturális deficit az idei 2,5 százalékról várhatóan 4,5 százalékra emelkedik - jelentette ki a 2011. évi költségvetést elemezve Simor András múlt héten, ahol először jelezte,hogy a jegybankkal nem konzultált a kormány a 2011. évi költségvetésről.

Simor András múlt héten azt nyilatkozta, hogy a költségvetés 2010. évi induló strukturális helyzete kedvező, de jövőre erőteljesen romlik. Ezt azzal magyarázta, hogy a benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslatban mélyreható szerkezeti átalakítások nem találhatók. Az elmúlt években és 2010-ben megtett strukturális, egyenlegjavító lépések (nyugdíjkiadások, szociális támogatások szűkítése) megteremtették egy hosszú távon fenntartható költségvetési pálya alapjait - mondta Simor András.

Az MNB elnöke korábban részletesen elemezte azt is, hogy az a kormány átmeneti bevételekből fedezi a tartós adócsökkentést, ami veszélyezteti az államháztartás hosszabb távú fenntartható egyensúlyát. A jegybank elemzése szerint az átmeneti különadók versenytorzító hatásúak, csökkentik a gazdasági környezet kiszámíthatóságát, valamint a bankok hitelezési lehetőségeit, és ennek nyomán rontják a növekedési kilátásokat. Ha ezek az adók tartóssá válnak, összességükben inkább adóátrendezést, semmint adócsökkentést eredményeznek.

A jövő évi költségvetést illető jegybanki kritikai vélemények közül Simor ismét megemlítette, hogy a különadók, amennyiben azokat teljes mértékben áthárítanák a vállalkozások a vásárlókra, akkor 1 százalékkal növelnék az inflációt, a jegybanki szakértők szerint bár erre nem lesz lehetőségük, de 0,3 százalékpontos inflációnövelő hatásukkal azért számolni kell.

Megjegyezte azt is, hogy a tb-rendszerbe visszatérő magánnyugdíj-pénztári tagok megtakarításainak felhasználása a költségvetési kiadások csökkentésére indirekt módon 500 milliárd forinttal növeli az államadósságot. Az is érdekes még szerinte a pénzügyi stabilitás szempontjából, hogy az állam miként ellentételezi a maradó magánnyugdíj-pénztári tagoknak a tagdíjak 14 havi átirányítását.

Simor András végezetül arra felvetésre, hogy kitölte-e a hivatali idejét, kijelentette: "Hiszek abban, hogy ennek az országnak független jegybankra szüksége van, hiszek a jegybank missziójában, az árstabilitásban, nekem ezt végig kell csinálnom."