Központi fűtéssel mindenképpen nő a gázár

Vágólapra másolva!
A fejlesztési minisztérium csütörtöki tájékoztatójából még nem derült ki, hogy a házközponti fűtésű lakásokban mennyivel nő a gázár januártól, a Magyar Energia Hivatal ugyanakkor kérdésünkre közölte, számukra egységesen 4,9 százalék lesz az emelés, függetlenül a fogyasztás mértékétől. Ez az utóbbi években épült társasházak többségét érinti.
Vágólapra másolva!

A házközponti gázfűtéssel rendelkező társasházak számára egységesen 4,9 százalékkal drágul a földgáz januártól - derül ki a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) az [origo] kérdésére adott válaszából.

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter csütörtökön jelentette be a januártól érvényes új lakossági gázárakat, melyek a fogyasztás nagysága szerint, sávosan emelkednek, 0 és 9,3 százalék közötti mértékben. A miniszter közölte, a tárca számítása szerint az "átlagos lakást fenntartó" magyar családok, illetve a nyugdíjasok zöme 0-0,7 százalék közötti emeléssel szembesül csak.

A miniszter arról nem beszélt, hogy milyen elbírálásra számíthatnak a saját kazánnal fűtő társasházak. Mivel ezekben több tíz vagy akár száz lakás van, és a lakásoknak saját gázórájuk nincs - tehát külön-külön nem jelennek meg gázfogyasztóként -, az ismertetett információk alapján a házak biztosan elérnék a legnagyobb áremelést jelentő 3500 köbméteres éves mennyiséget. Azaz az itt élő tulajdonosoknak 9,3 százalékos emelést kellene fizetniük.

Egységes drágulás

Mint a MEH válaszából kiderül, valójában nem erről van szó, de tény, hogy a szóban forgó társasházakban élők számára egységesen emelkedik az ár 2011 januárjában. Annak is 4,9 százalékkal drágul a gáz, aki saját gázóra megléte esetén semmivel sem fizetne többet a mostaninál, és annak is, aki a maximális áremelési körbe esne.

Ennek az az oka, hogy a társasházak a 20 köbméter/óra feletti teljesítményű gázmérőjükkel más fogyasztói kategóriába tartoznak, mint az egyedi lakossági fogyasztók (egyébként ebbe a kategóriába soroltatnak a kórházak, oktatási és közintézmények, sőt sok kisvállalkozás is).

A 4,9 százalékos emelés az 1500-2000 köbméteres és a 2000-2500 köbméteres fogyasztási kör közé esik - előbbi 4,5, utóbbi 6,1 százalékos emelést jelent januártól. Ha azt vesszük alapul, hogy a különböző becslések az átlagos magyar háztartás éves gázfogyasztását 1500-1600 köbméterre teszik, akkor a központi fűtéses házakban lakók a jelek szerint nem kedvezményezettjei a mostani változásnak.

Még így is kevesebbet fizetnek

Nehéz pontosan megmondani, hogy mindez hány embert érint. A KSH honlapján elérhető legfrissebb, 2008-as adat (3,4 százalék) alapján az egyedi kazánfűtéses házban lévő lakások aránya vélhetően 5 százalék alatt van, vagyis 200 ezernél kevesebb ilyen lehet. Az biztos, hogy az új társasházak kevés kivételtől eltekintve régóta házközponti fűtéssel épülnek, és ezekben többnyire átlagos fogyasztású lakásokat találni.

A fentiek azonban nem jelentik azt, hogy a központi fűtéses társasházakban élők összességében rosszabbul járnának a többi fogyasztónál, hiszen ők eddig olcsóbban kapták a gázt, és még az új rendszerben is valamivel a lakossági árszint alatt maradnak. A legutóbbi, áprilisi gázáremelés óta köbméterenként kilenc forinttal fizettek kevesebbet a 140 forintos lakossági gázárnál, és a 4,9 százalékos mostani emelés után is csak 137 forint lesz a tarifájuk.