Estek a vezető papírok a pesti börzén

Vágólapra másolva!
Az OTP 1,44 százalékkal esett, a Mol még ennél is többet vesztett, 2,16 százalékkal lettek olcsóbbak az olajpapírok. A vezető papírok gyengélkedésével a pesti tőzsdeindex 1,49 százalékkal esett.
Vágólapra másolva!

Alacsony forgalomban a nemzetközi hangulatnak megfelelően csökkent kedden a tőzsdemutató; a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 331,66 pontos, 1,49 százalékos csökkenéssel, 21 953,54 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike veszített értékéből az előző napi záráshoz képest.

Rózsa Balázs, OTP tőzsdei műveletek osztályának vezetője az átlag alatti forgalmat emelte ki. A Mol a szokottnál alacsonyabb forgalomban nagyobbat esett, mint például az OTP, vagyis az olajpapír volt a nap vesztese. Ennek oka nemcsak az olaj árának esése volt, hanem az általános kedvezőtlen hangulat is.

A szakértő megjegyezte, hogy a piacokra a globális eladási hullám jellemző. Hozzátette: a vártnál jobb amerikai GDP-adatok közzétételére sem fordult a hangulat. Szerinte az észak- és dél-koreai harci események mellett az ír mentőcsomag is még a piacok "felett lebeg". A magyar tőzsde viszonylag kis veszteséggel "úszta meg a napot, nem mutatott extra gyengeséget" - mondta.

A Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője, Szatmári Tamás a nemzetközi hangulattal magyarázta a budapesti veszteségeket, megjegyezve, hogy a többi piachoz képest a BÉT nem teljesített rosszul. Az ír pénzügyi problémák mellett más országok is "a jelentkezők között vannak", kérdés, hogy ezekre a piacok mikor adnak megfelelő válaszokat.

A Mol 445 forinttal, 2,16 százalékkal 20 200 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 75 forinttal, 1,44 százalékkal 5135 forintra esett, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,36 százalékkal 579 forintra gyengült, forgalma 1,0 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 255 forinttal, 0,56 százalékkal 45 690 forintra csökkent, a részvények forgalma 413,8 millió forintot ért el.

Az Egis 568,2 millió forintos forgalom mellett 410 forinttal, 1,96 százalékkal 20 500 forintra csökkent.

A BUMIX 1980,41 ponton zárt kedden, ez 32,49 pontos, 1,61 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.