Újjáalakul a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács

Vágólapra másolva!
Bencsik János energetikai államtitkár szerint decemberben alakulhat újjá Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, a klímaváltozás elleni fellépés és a fenntartható fejlődés feltételeit a társadalom ugyanis csak közösen tudja megteremteni.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) újjáalakul decemberben, a tervek szerint az eddiginél szélesebb összefogáson alapuló ernyőszervezetként - mondta Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) energetikai ügyekért felelős államtitkára pénteken, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott szakmai tanácskozáson.

A klímatörvény a fenntartható társadalomért című konferencián Bencsik János kifejtette: a klímaváltozás elleni fellépés és a fenntartható fejlődés feltételeit a társadalom csak közösen tudja megteremteni, ezért e területen minőségi változásra, rendszerszintű szemléleti változásra van szükség.

"Amennyiben ez nem történik meg, úgy átalakulnak a természeti viszonyok, ennek következtében visszaesik az ország gazdasági teljesítménye, így a társadalom önfenntartó képessége is mérséklődik" - tette hozzá.