Kezdődik a parlamenti vita magánnyugdíjpénztárakról

Vágólapra másolva!
A parlament 4 óra 20 perces időkeretben tárgyalja meg a nyugdíjreformról szóló törvényjavaslatot, amelyet hétfőn bocsáthat az illetékes bizottság a honatyák elé.
Vágólapra másolva!

Hétfőn kerül a parlament elé a nyugdíjtörvény, amelyet a képviselők bizottsági üléseken, és a plenáris ülésen 4 óra 20 perces időkeretben vitatnak meg az országgyűlési menetrend szerint. Ahhoz, hogy a törvényt tárgysorozatba vegyék, az illetékes költségvetési bizottság támogatása kell (a bizottság döntő többségét Fidesz-KDNP-s honatyák adják).

A törvénytervezet szombaton került nyilvánosságra. A javaslat szerint a magánnyugdíjpénztárakból visszalépők vagyonát a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap fogja egybegyűjteni, amelyet az Államadósság Kezelő Központ fog működtetni. A törvényjavaslatot gyorsan fogja tárgyalni a parlament, mivel december 13-án már zárószavazást fognak tartani Selmeczi Gabriella nyugdíjügyi kormánybiztos szerint. A magánnyugdíj-rendszerben maradóknak 2011. január 31-ig kell majd nyilatkozni maradási szándékukról.

Matolcsy György múlt szerdán közölte, hogy a kormány elfogadta az állami nyugdíjrendszerbe történő átlépés szabályairól szóló javaslatot (a szerdai bejelentésről itt olvashat részletesen).

Akkor még nem volt egyértelmű, hogy ezt milyen jogi megoldással érné el a kormány, ezt pontosította csütörtökön Selmeczi Gabriella nyugdíjbiztos, aki közölte, hogy nyugdíjadó lesz a munkáltatói járulékból (az átnevezés jelentőségéről szóló cikkünket itt találja). Vasárnap Selmeczi azt is elismerte, hogy a reálhozamot elérő befektetések után járó összegek után jövedelemadót kell majd fizetni.

A nyugdíjtervek szerint aki a magánpénztári rendszerben marad, az a 24 százalékos munkaadói befizetés után nem lesz jogosult az állami nyugdíjra, vagyis nyugdíjbefizetéseinek 70 százalékát elveszíti, és kiesik az állami szolidaritás rendszeréből.

A magánnyugdíjpénztárakról szóló cikkeinket ezen a linken találja meg.