Vágólapra másolva!
Az utolsó napokban is jelentős számban próbálják felmondani biztosítási szerződéseiket a váltani szándékozó gépjármű tulajdonosok. A felmondásokat holnapig lehet megtenni személyesen, faxon vagy az interneten, bár a biztosítói faxok sajnos idén is akadoznak. Érdemes a mostani kampányban lépni, mert minden jel arra mutat, hogy a díjcsökkenés ebben az évben véget ér - áll a biztositas.hu internetes alkusz elemzésében.
Vágólapra másolva!

Minden évben jelentős számú gépjármű tulajdonos próbálja az utolsó napokban, órákban megoldani korábbi biztosítási szerződésének felmondását, miközben nem ritka jelenség, hogy a biztosítótársaságok faxai a túlterheltség miatt csak akadozva tudják fogadni a felmondásokat.

Érdemes tudni, hogy a faxon indított felmondásokat december 1. éjfélig kell eljuttatni a társaságokhoz, míg a biztosítók ügyfélszolgálatai december 1. 16 óráig fogadják személyesen az ügyfeleket. Az alkuszi portálok általában december 1-én 14 óráig tudják befogadni a kötelező biztosítási szerződésre vonatkozó felmondásokat úgy, hogy még a felmondásban is segítséget nyújtanak.

A holnap lezáruló kötelező biztosítási kampánnal kapcsolatban a biztosítás.hu is értékelt - a társaság a 2010. évi kötelező kampányt várhatóan 105 ezer szerződéssel zárja majd -, és a piaci szereplőkkel is egyeztetve úgy látja, hogy a kötelező biztosítások ára elérte azt a szintet, ahol már trendfordulóról beszélhetünk.

A jövőben nincs tovább tér az árak csökkenésére, várhatóan inkább stagnálásra, vagy kismértékű díjemelkedésre kell berendezkednie minden érintettnek. A díjak már olyan alacsonyak, hogy a piaci biztosítóknak szinte biztosan veszteséggel kell számolniuk. Nem változtat ezen az sem, hogy jövőre több újszereplő - köztük a nemrég tőzsdére bevezetett CIG Biztosító - is megjelenhet a magyarországi kötelező piacon. Az új belépők számára ugyanis nem lehet már célterület a kötelező, mert az előző évek állományépítési lehetősége az üzletág veszteségessé válása kapcsán jelentős kockázatok rejt magában.