A távközlési biztonság fejlesztésére koncentrál majd a magyar EU-elnökség

Vágólapra másolva!
A jövő évi uniós elnökség prioritásai közé fog tartozni a távközlési területen a biztonság fejlesztése.
Vágólapra másolva!

Az Európai Digitális Menetrend mint általános keretrendszer és stratégia alapján kirajzolódnak a magyar elnökség törekvései az elektronikus hírközlés területén. Az Európai Digitális Menetrend fő célja, hogy kiterjedt nagy sebességű és szupergyors internetre épülő egységes digitális piac révén teremtsen gazdasági és szociális előnyöket az unió egésze számára, így vetítve előre az Európán átívelő stratégiai jövőképet, a Europe2020-at - közölte szombaton a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Nyitrai Zsolt államtitkár az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energia Tanácsának távközlési szekciójának ülésén Brüsszelben pénteken elmondta: a jövő évi magyar soros elnökség távközlési prioritásai a stratégia, biztonság és frekvencia fogalmai köré csoportosulnak.Nyitrai Zsolt a tanácsülésen kifejtette, hogy megfelelően rugalmas szabályozást kell kidolgozni és így kezelni lehessen a legkülönfélébb hálózatbiztonságot fenyegető veszélyeket.