Kockázatos magyar adópolitikáról beszélt Simor a Wall Street Journalnak

Vágólapra másolva!
Kockázatos a kormányzó párt adó- és nyugdíjpolitikája - mondta Simor András, az MNB elnöke a Wall Street Journal üzleti napilapnak. Simor szerint a költségvetés rövid távú megszilárdítását célzó politika inflációhoz vezethet, és keresztbe tehet a hitelezésnek.
Vágólapra másolva!

Simor András magyar jegybankelnökkel közölt vezető helyen interjút kedden internetes kiadásában a The Wall Street Journal Europe (WSJE), európai kiadású amerikai üzleti napilap.

A Dow Jones magyarországi tudósítója, Fehér Margit által is jegyzett írás azt emelte ki a "politikai vezetőkkel harcban álló" jegybankelnök által elmondottakból, hogy a kormányzó párt adó- és nyugdíjpolitikája kockázatos, és arra figyelmeztetett, hogy a beruházók bizalmának erodálása az egyik legnagyobb lehetséges veszélyt jelenti az ország gazdaságára nézve.

A lap Simorról azt írta, hogy összetűzésben áll a populista kormányzó párttal, amely magas átmeneti adókat vetett ki a bankokra és más nagyvállalatokra, hétfőn pedig elfogadta azt a törvényt, amely jelentős összeget irányít át a magán-nyugdíjpénztári alapokból az állami nyugdíjrendszerbe.

A WSJE írása szerint Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy lendületet akar adni a gazdasági növekedésnek a személyi jövedelemadó csökkentésével, a kisvállalkozásokat terhelő adók mérséklésével, illetve növelni kívánja a családoknak járó szociális-jóléti juttatásokat.

A Wall Streeet Journalnak adott hétfői nyilatkozatában Simor szkeptikusan szólt a kormány intézkedéseiről, és "nem megszokottnak" minősítette azokat. Szerinte a rövid távú költségvetési célokat követő politika végül inflációhoz vezethet, és keresztbe tehet a hitelezésnek.

Az írás megjegyzi, hogy a múlt héten a Moody's két fokozattal leminősítette a magyar államadósságot. A magyar államadósság biztosítási költségei nőttek, ami egyértelmű jele annak, hogy a piacok egyre idegesebbek - fogalmaz a lap."Ez olyasmi, amire alaposan figyelünk" - mondta Simor, aki elmondta azt is, hogy a legutóbbi, negyed százalékpontos kamatemelés oka elsődlegesen a romló inflációs kilátás volt.

Simor beszélt arról is, hogy hisznek abban, az euróbevezetéshez szükséges lépések megtételének kellene elsődlegessé válniuk. Szerinte ezek a szabályok arra késztethetik a kormányt, hogy ellenőrzés alatt tartsa az adósságot és korlátok között az inflációt.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Vezető hír a The Wall Street Journal Europe internetes oldalán a Simor-interjú