Pozitív tartományba kapaszkodott a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,32 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 21 378,57 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,54 százalékkal 19 600 forintra erősödött, az OTP részvények ára 0,13 százalékkal 5283 forintra csökkent.
Vágólapra másolva!

Délután két óra körül volt a BUX-index napi minimuma 21 238,93 ponton. Ezután az amerikai tőzsdék lendülete a magyar piacon is éreztette hatását. A vezető amerikai indexek pozitívan nyitottak, s magyar idő szerint fél hatkor 0,3-0,5 százalékos emelkedésnél tartottak.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: kedden az előző napokhoz hasonlóan nem jellemezte nagy befektetői érdeklődés a budapesti kereskedést, a BÉT napi forgalma alig haladta meg a 10 milliárd forintot. Napközben nem voltak jelentős árfolyam-mozgások, bár a kereskedés végére pozitív tartományba lendült a BUX - fűzte hozzá. Kiemelte: a forint árfolyama látványosan erősödött délután.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője is kifejtette: bár napközben kedvező makroadatok - például ZEW gazdasági hangulatmutató, amerikai kiskereskedelmi forgalom - érkeztek, ezek mégsem mozgatták meg a kereskedést, amelyet inkább "év végi hangulat" jellemzett. Hozzátette: érdemes odafigyelni a magyar idő szerint kedd esti amerikai kamatdöntésre, illetve annak magyarázatára, ez hatással lehet a szerdai kereskedésre.

A Mol 105 forinttal, 0,54 százalékkal 19 600 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban. Az olajipari cég kedden közölte a tőzsde honlapján, hogy darabonként 2800 kunás ajánlatot tett a horvát INA részvényeire, amelyek a tőzsdén közkézen forognak. Amennyiben a lépés sikeres lesz, a magyar társaság többséget szerezhet a horvát cégben, amelynek az irányítását már korábban megszerezte.

Az OTP részvények ára 7 forinttal, 0,13 százalékkal 5283 forintra csökkent, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,33 százalékkal 518 forintra esett, forgalma 1,4 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 480 forinttal, 1,12 százalékkal 43 300 forintra nőtt, a részvények forgalma 877,3 millió forintot ért el.

Szektortársa, az Egis 449,8 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,47 százalékkal 20 050 forintra gyengült.

A BUMIX 1926,55 ponton zárt kedden, ez 3,91 pontos, 0,20 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.