Megnyílt az első iszlám bank Németországban

Vágólapra másolva!
Mannheimben nyitotta meg első németországi fiókját a Kuveyt Turk Bank, egyelőre korlátozott szolgáltatásokkal. A teljes körű szolgáltatások engedélyezése után a bank lesz az első "iszlám konform" pénzintézet Németországban. Így az ügyfelek nem kapnak kamatot betéteik után, viszont részesednek a bank üzleti sikeréből.
Vágólapra másolva!

Mannheimben nyitotta meg első németországi fiókját a Kuveyt Turk Bank, abban bízva, hogy hamarosan hatósági engedélyt kap teljes körű banki szolgáltatásokra - írta csütörtökön a Die Welt. Ugurlu Soylu igazgató az újságnak elmondta, a mannheimi bankfiók egyelőre csupán arra kapott engedélyt, hogy pénzt helyezzen el harmadik országokban; ügyfelei például kamatmentes bankszámlát nyithatnak Törökországban.

A fióknyitás helyszíne nem véletlen: Mannheim 310 ezres lakosságán belül mintegy tíz százalék a törökök aránya. A teljes körű szolgáltatások engedélyezése esetén a Kuveyt Turk Bank lenne az első "iszlám konform" pénzintézet Németországban. A jelző arra utal, hogy minden tranzakció mögött tényleges vagyonnak kell állnia. Az ügyfelek nem kapnak kamatot betéteik után, viszont részesednek a bank üzleti sikeréből.

Ennek fejében a pénzintézet átlátható módon végzi tevékenységét, tartózkodik az aránytalanul kockázatos üzletektől, és nem vesz részt olyan ágazatok finanszírozásában, amelyeket a Korán elutasít. A muzulmánok szent könyve például tiltja - mert bűnnek tartja - az illetlen beruházásokat, a spekulatív üzleteket és a kamatszedést.

A házvásárlás szokásos útja nem járható

Németország négymillió muzulmán lakosa közül 15 százalékot komolyan érdekelne az a lehetőség, hogy megtakarított pénzét a Koránnal összhangban fektesse be - mondta a Die Weltnek Philipp Wackerbeck, a Booz & Company vállalati tanácsadója.

A legnagyobb potenciált a lakástakarék célú befektetésekben látja Wackerbeck. Törökországban az emberek 80 százaléka lakik saját tulajdonát képező lakásban vagy házban, míg a németországi törökök körében az arány mindössze 20 százalék. Ez azt mutatja, hogy a török bevándorlók és leszármazottaik körében igen fontos a saját otthon. A kamatszedés tilalma miatt azonban például a házvásárlás szokásos módja - bankkölcsönön keresztül - nem járható út. Az ingatlant előbb egy befektetőnek (banknak) kellene megvásárolnia, majd azután a saját nyereségével megnövelt áron továbbértékesítenie a muzulmán vevőnek, aki részletekben törlesztené a vételárat. E konstrukció hátulütője, hogy kétszer is fizetni kell ingatlanszerzési adót.

A fentihez hasonló adóügyi szempontokat is meg akarja vitatni a német bankfelügyelettel a Kuveyt Turk Bank. Mint Soylu emlékeztetett, Franciaországban az állam igen rugalmasnak bizonyult, és különleges adóügyi szabályokat alkotott iszlám konform tranzakciók számára.