Újabb pofont kaphat az adósságban úszó Görögország

Vágólapra másolva!
Újabb, akár többfokozatú leminősítést is kaphat Görögország egyes papírjaira a Moody's hitelminősítőtől, pedig a kötvények már most is bóvlinak számítanak.
Vágólapra másolva!

További leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Görögországot a Moody's Investors Service, amelynél a görög papírok már most is bóvlinak számítanak, vagyis nem befektetési ajánlásúak. A nemzetközi hitelminősítő az adósságcsökkentéssel, a költségvetési bevételekkel és a külső támogatással kapcsolatos növekvő bizonytalansággal indokolta a lépést.

A Moody's csütörtöki londoni bejelentése szerint a felülvizsgálat a "Ba1" szintű hazai és külső úgynevezett kormánykötvény-adósi osztályzatra vonatkozik. A hitelminősítő közölte, hogy a görög besorolás akár többfokozatú visszaminősítése is elképzelhető, ha a felülvizsgálat során a cég annak növekvő kockázatát látja, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért görög adósságráta a következő három-öt évben sem fog stabilizálódni.

Görögország az egyetlen euróövezeti tagállam, amelyre több hitelminősítő befektetési szint alatti osztályzatot tart érvényben. A "három nagy" - Moody's, Standard & Poor's, Fitch Ratings - közül már csak a Fitch sorolja befektetésre ajánlott szintre a görög adósságot, "BBB mínusz" besorolással; igaz, ezt is leminősítést valószínűsítő negatív kilátás egészíti ki. A görög gazdasághoz mért államadósságot 120 százalék fölé várják a piacon az év végére.