Simor: Ismét emelkedő pályára állt az infláció

Vágólapra másolva!
Az év végére várhatóan meghaladja az infláció mértéke a 4 százalékot, de erre nem szabad a döntéshozóknak a bérek emelésével reagálni, mert ez öngerjesztő folyamatot indíthat el - ez volt a lényege Simor András előadásának, melyet az MNB pénteki konferenciáján mondott el az  intézmény elnöke. Simor a jelenlegi 3 százalékosnál alacsonyabb inflációs cél mellett érvelt.
Vágólapra másolva!

Átmeneti mérséklődés után ismét emelkedő pályára állt az infláció, annak ellenére, hogy a belföldi kereslet élénkülése éppen csak megindult: az év végére 4 százalék fölé emelkedik a pénzromlás üteme - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank pénteki Horgony 2011 című konferenciáján.

Az áremelkedés hátterében olyan tényezők állnak, mint az élelmiszerek és a kőolaj árának folyamatos emelkedése, ami a költségek növekedésén keresztül ismét az infláció tartós emelkedéséhez vezethet - hangsúlyozta előadásában Simor András.

"Egyre több érv szól amellett, hogy a jövő év közepén, amikor a 2013-től érvényes inflációs célról kell dönteni, a mai, 3 százalékos célnál alacsonyabb szintet célozzunk meg. Ez összhangban lenne azzal is, hogy az euró bevezetés előfeltételeként szabott maastrichti kritériumok teljesítése is alacsonyabb inflációs szint elérését és fenntartását teszi szükségessé" - jelentette ki a jegybank elnöke, példaként említve a lengyelek 2,5 százalékos, a csehek 2 százalékos és a románok 2,5 százalékra mérsékelt inflációs célját.

A jegybank azért emelt kamatot - 25 bázisponttal, 5,50 százalékra -, hogy világos üzenetet küldjön minden ár- és bérmegállapító döntéshozó számára - mondta az MNB elnöke. Az üzenet lényege: bár az új sokk növeli a ma megfigyelt inflációt, a gazdaság nem alkalmazkodhat úgy, hogy a magasabb inflációra hivatkozva magasabbak lesznek a béremelések, a magasabb bérek miatt pedig nagyobbat kell emelni az árakon - tette hozzá.

"Meggyőződésem, hogy időben felvállalt nehéz döntések szükségesek ahhoz, hogy jobban működő pénzügyi közvetítőrendszer és a növekedést valóban támogató gazdasági környezet alakuljon ki Magyarországon" - mondta Simor a novemberi kamatdöntésre utalva. Azt is hangsúlyozta: Magyarországnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a magyar gazdaságpolitika fenntarthatóságát ne lehessen megkérdőjelezni.

A jegybank elnöke kijelentette, az MNB bízik abban, hogy a novemberi kamatlépés megmutatja a jegybank elkötelezettségét az alacsony infláció megőrzése mellett, sikerül koordinálni a gazdasági szereplők árazási és bérezési döntéseit, lehorgonyozni az inflációs várakozásokat.

Hétfőn újabb kamatdöntő ülést tart a jegybank, sok elemző arra számít, hogy újabb 25 bázispontos szigorítás következik.