Sok pénzt kereshetett az USA-ban, aki nem hitt a fúziós pletykáknak

Vágólapra másolva!
A legbiztosabb módja a tőzsdei haszonszerzésnek, ha a felvásárlásokról szóló pletykáknál arra játszunk, hogy nem jönnek be - írta a Bloomberg. Öt év alatt 717 cég felvásárlási híreszteléséből csak 140 jött be valóban.
Vágólapra másolva!

Összesen 1875 felvásárlást érintő pletykáról számoltak be 717 cég esetében a hírügynökségek, újságok és brókercégek 2005 és 2010 között - derül ki a Bloomberg által gyűjtött adatokból. Ebből mindössze 140 céget vásároltak fel valóban, a pletykákban közölt szám mindössze 14,5 százalékát.

Azon cégek részvényei, amelyekről elterjedt, hogy felvásárolják őket, eleinte 2,9 százalékot nyertek értékükhöz, a shortolásuk - vagyis az esésükre játszás - azonban átlagosan 1,2 százalékos hasznot hozott a shortolóknak a rákövetkező hónapban, ami éves szinten 14 százalékos hasznot jelentett.

"Add el, amíg erősödik" - vallja John Orrico, a New York-i Water Island Capital fúziókkal és felvásárlásokkal foglalkozó, több mint 2,2 milliárd dollárnyi eszköz sorsa fölött döntő szakember. "Ha úgy gondoljuk, hogy a felröppent hír kacsa - ami általában be is igazolódik -, akkor eladjuk a papírokat" - mondta.

A Bloomberg adatai szerint a felvásárlás hírébe kevert cégek részvényeinek árfolyamesésére játszás kétszer annyi hasznot hozott, mint általában az amerikai részvények által termelt profit.