Kicsi emelkedéssel nyitott a pesti tőzsde

Vágólapra másolva!
A pesti tőzsde enyhe emelkedéssel, a nyugat-európai börzék viszont kisebb veszteséggel nyitottak pénteken.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,91 pontos emelkedéssel, 22 409,47 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött.

A londoni FTSE-100 index 0,17 százalékkal, a frankfurti DAX-30 mutató 0,25 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,34 százalékkal csökkent a kereskedés indulásakor. Pénteken több piacmozgató hatású amerikai makroadat jelenik meg, és folytatódik a vállalati beszámolók szezonja is, a pénzügyi szektorból elsőként jelentő JP Morgan közleményével.