Újra tíz százalék közelébe gyorsult a kínai növekedés

Vágólapra másolva!
A vártnál jelentősen nagyobb lett a kínai gazdasági növekedés, miközben az infláció mérséklődött.
Vágólapra másolva!

A kínai gazdaság 9,8 százalékkal növekedett tavaly a negyedik negyedévben, vagyis felülmúlta a korábbi negyedév 9,6 százalékos ütemét - jelentette a kínai statisztikai hivatal. A Wall Street Journal azt írta, hogy a várakozás 9,2 százalék volt, azaz a tényleges adat jócskán felülmúlta azt. 2009 negyedik negyedévében és 2010 első felében meghaladta a 10 százalékot a kínai növekedés.

Eközben a fogyasztói árindex, 4,6 százalékra mérséklődött decemberre a novemberi 5,1 százalékról. A csökkenés ellenére több elemző azt mondta, hogy nem múlt el az inflációs veszély, ezért Kína folytathatja a kamatemeléseket. Az UBS bank például három kamatemelést vár erre az évre.