Kósa Lajos: A moratórium lejártáig fel kell állnia az eszközkezelőnek

Vágólapra másolva!
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a kilakoltatási moratórium lejárta a végső határidő, ameddig létre kell hozni a bajba jutott lakáshiteleseknek alternatívát nyújtó eszközkezelő társaságot, amelynek felállítását először őszre ígérték fideszes politikusok.
Vágólapra másolva!

"Teljesen nyilvánvaló, hogy az eszközkezelőt, amely az első gazdasági akciótervben volt, létre kell hozni. Az a végső határidő, amikor a kilakoltatatási moratórium megszűnik" - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere a Hír Tv egyik pénteki műsorában, ahol más gazdaságpolitikai lépésről is beszélt.

A politikus megismételte Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábbi kijelentéseit, hogy a kormánynak csökkentenie kell az államadósságot, ezzel párhuzamosan növelnie kell a foglalkoztatottságot, és be kell indítania a gazdasági növekedést. Közölte, a kormány azt szeretné elérni, hogy azok, akik képesek dolgozni, visszatérjenek a munka világába. Ezzel Kósa utalt Orbán Viktor múlt pénteken tett kijelentésére, a kormányfő a Széchenyi-terv bemutatásakor közölte: Magyarországon nem szabad elbújni a munka elől.

Kósa Lajos a közösségi közlekedésben várható átalakításokról azt mondta, erre a célra nem lesz több pénz, mint amennyi most van, ezért az elosztást kell megváltoztatni. Hozzátette, hogy ki kell küszöbölni az azonos területeken a közlekedési cégek között fennálló érdekkülönbségeket. "A Volán és a MÁV egymással versenyzik állami támogatással a fizetőképes utasokért, ez hülyeség. Ezért kell átalakítani a rendszert" - fogalmazott Kósa, aki azt is elmondta, hogy a közösségi közlekedésnek része a parkolási rendszer, azért az utóbbiba befolyó összegeket vissza kell fordítani a közlekedésbe.

Régóta adós a kormány az eszközkezelővel

A debreceni polgármester szavai arra utalnak, hogy a kormány az április 15-éig, azaz a kilakoltatási moratórium lejártáig létrehozza az eszközkezelő társaságot, amellyel már régóta adós. A szervezet létrehozását Orbán Viktor jelentette be tavaly nyáron, amikor ismertette az első akciótervet, akkor még arról volt szó, hogy januárban kezdi meg működését a szervezet.

Ennek ellenére sem a társaság infrastrukturális háttere, sem a működését szabályozó koncepció nem készült el. A tervezetet nyár elején augusztusra, augusztusban szeptemberre, szeptemberben pedig október közepére ígérte a gazdasági miniszter, két hónappal az utolsó határidő lejárta után azonban még mindig nem hagyta azt jóvá a kormány, sőt az [origo] decemberben kormánypárti forrásokból úgy értesült, az sem kizárt, hogy az ígéretből semmi sem lesz.

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára pedig szintén decemberben az [origo]-nak ezt nyilatkozta: "nehezen tudok időpontot mondani, de mivel az idén már nem kerül a parlament elé az eszközkezelőről szóló javaslat, így biztos, hogy ez a jövő évre marad".