Más kerületeknek is hullanak morzsák Rogán nagy zsákmányából

Vágólapra másolva!
A Tarlós István főpolgármester és Rogán Antal közötti vitát kirobbantó törvénymódosítás az V. kerület mellett a többi, turisztikai szempontból fontos kerületnek is százmilliós többletet jelenthet. A főváros mindeközben milliárdos összegről, a hotelekkel kevésbé ellátott kerületek pedig pár millió forintról kénytelenek lemondani.
Vágólapra másolva!

Jelentősen átszabta a főváros és a kerületek büdzséjét Rogán Antal V. kerületi polgármester decemberben elfogadott, Tarlós István főpolgármesterrel konflikust eredményező törvénymódosítása, amely lehetővé tette, hogy a budapesti kerületek maguk szedjék be az idegenforgalmi adót.

Budapest vezetése eredetileg milliárdos összeggel számolt, a változtatás miatt azonban ennek az összegnek csak a töredéke érkezhet be a Főpolgármesteri Hivatal kasszájába. A főváros előterjesztése szerint a törvényi változás miatt ebben az évben az idegenforgalmi adóból származó bevétel az eredetileg tervezett 1,5 milliárd forint helyett 150 millió forint lesz, amihez hozzájön a 225 millió forintos üdülőhelyi normatíva - ezt osztja majd ki a főváros azok között a kerületek között, amelyek az eddigi gyakorlatot folytatják, azaz nem vetik ki saját hatáskörben a kérdéses adót. A törvénymódosítás több kerületnek is többletbevételt jelent majd, de lesznek olyan városrészek is, amelyek veszítenek a belvárosi polgármester nevéhez fűződő javaslat miatt.

Jól járnak a hoteles kerületek

A főváros tervében szereplő eredetileg tervezett 1,55 milliárd forintos bevétel tehát 150 millió forintra apadt a változtatás miatt. Mivel Rogán tájékoztatása szerint 600 milliót nyer az V. kerület, így a többi kerület között 800 millió forint oszlik meg. Az V. kerület túlsúlya nem véletlen, az idegenforgalmiadó-bevételek szempontjából fontos szállodák többsége ugyanis ebben a városrészben van. A törvénymódosítással azonban nemcsak a Rogán vezette V. kerület jár jól, a nagy nyertesek azok a városrészek lesznek, ahol viszonylag sok a szálláshely és a szálloda.

Nagyságrendi növekedést könyvelhet el a várakozások szerint például az I. kerület, nem utolsósorban azért, mert a városrész tájékoztatása szerint a kerület kétségtelenül vesztese volt a korábbi rendszernek: tavaly a fővárosban beszedett idegenforgalmi adónak 1,58 százalékát kapta meg, ami 23,5 millió forintot jelentett. Ezzel szemben a kerület saját hatáskörben kivetett adója, ami a szállásdíjbevétel 3 százaléka, közel 220 millió forint többletet jelenthet ebben az évben.

A tervezetek szerint a nyertesek között van a VIII. kerület is. Az önkományzat az [origo]-val azt közölte, hogy a Józsefvárosban 3800 szálláshely van, személyenként és éjszakánként 431 forint az adó mértéke minden megkezdett éjszaka után. Az önkormányzat azzal számol, hogy az idén 250 millió forint bevétele lesz az adónemből, ami négyszerese a múlt évi 60 millió forintnak. A józsefvárosi önkormányzat azt is közölte, hogy az idegenforgalmi adóból származó bevételek egy részét egy turisztikai alap létrehozására fordítja, amely a kerület turizmusának fejlesztését fogja szolgálni, és amelynek forrásaira a helyi szállásadók pályázhatnak majd.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A Budavári Önkormányzatnak jól jön a Rogán nevéhez fűződő új adószabály

Várhatóan a VII. kerület is jobban jár Rogán javaslata miatt. Bár a konkrét bevételi terveket az önkormányzatnál megkeresésünkre nem közölték, annyit elmondtak, hogy az idegenforgalmi adóhoz kapcsolódó tavalyi 50-60 millió forintnál "nagyságrendekkel komolyabb összeggel" számolnak 2011-ben. Százalékban szintén jelentős emelkedést könyvelhet majd el a XII. kerület, ahol azt közölték az [origo]-val, hogy a kerület tavaly 21 millió forintot kapott, idén pedig 30 millió forintra számít az idegenforgalmi adóból. A VI. kerület nem közölte a tavalyi adatokat, de arra számítanak, hogy a saját hatáskörben kivetett idegeforgalmi adó 80 millió forintot hozhat idén a konyhára. A XIII. kerületi önkormányzat is jobban jár, az adóosztályon megkeresésünkre azt mondták, hogy tavaly a forrásmegosztás alapján az idegenforgalmi adóból 96 millió forintot kapott a városrész, míg a kerület tervei szerint a saját hatáskörben kivetett idegenforgalmi adó 140 millió forint körül lesz az idén.

A IX. kerület kényszerből lépett

A IX. kerületi önkormányzat úgy döntött ugyan, hogy saját maga veti ki az adót, de azért határozott így, mert az adó beszedését korábban saját hatáskörbe vonó kerületekhez befolyó bevételek miatt a fővárostól kapható összeg nagyon alacsony lett volna. A IX. kerületi önkormányzat tavaly december 31-ei ülésén készült jegyzőkönyv szerint Bácskai János polgármester vetette fel a saját kivetésű adó ötletét, a városrész vezetője azzal indokolta a lépést, hogy a legnagyobb bevételre számot tartó kerület, azaz az V. kerület is kiszállt a korábbi rendszerből, ami után tömegesen csatlakoztak más kerületek is a belvárosi felvetéshez.

"Mi most utolsóként csatlakozunk, és külön köszönöm a képviselőknek, hogy befáradtak szilveszter napján az ülésre, hogy ezt a csatlakozást megtegye Ferencváros is. Ha nem csatlakozunk, akkor bemegy a nagy közösbe, és a nagy közösből visszaosztott rész szinte biztos, hogy kevesebb, mint amennyit így tisztán be tudunk szedni. A fővárostól szükségünk lesz olyan adatokra, hogy eddig mekkora összeg származott ebből. Remélem, hogy mindazon szolgáltatókat, amelyek eddig nem járultak hozzá az adóbevételekhez, sikerül bevonni majd ebbe a körbe" - tette hozzá Bácskai a tavalyi év utolsó ülésén.

Lesznek kerületi vesztesek is

Vannak azonban olyan kerületek is, amelyek nem éltek a Rogán-féle törvénymódosítás által megnyílt lehetőséggel. Az általunk megkeresett önkormányzatok közül a XVIII. kerület például azt közölte, hogy marad az eddigi rendszernél, vagyis a főváros elosztása alapján jut majd hozzá az idegenforgalmiadó-bevételhez. Arról azonban a kerület nem adott tájékoztatást, pontosan mekkora lehet az idei bevétel.

Fotó: Mudra László [origo]
Újbuda marad a régi megoldásnál

A XI. kerület szintén ezt az utat követi, az újbudai önkormányzat illetékese az [origo]-nak azt mondta, hogy a kerület az idén is a forrásmegosztásról szóló törvény alapján fog az idegenforgalmiadó-bevételekből részesülni. "Mértéke függ az ügyben folytatott egyeztetésektől, valamint attól, hogy a főváros egészét érintően mennyivel kevesebb idegenforgalmiadó-bevétel keletkezik amiatt, hogy néhány kerület helyben szedi be az adót. Jelenleg a várható bevételről nincs információnk" - tette hozzá a kerület illetékese. A XVI. kerület sem változtat az eddigi gyakorlaton, pedig az több millió forintot vesz ki a városrész zsebéből. A kerületi önkormányzat arról tájékoztatta az [origo]-t, hogy a múlt évben 30,4 millió forint jutott a kerületnek az idegenforgalmi adó után, ez ebben az évben várhatóan mindössze 6 millió forint lesz.

A III. kerület munkatársa azt mondta az [origo] kérdésére, hogy a városrész maga veti ki az adót, de ez a lépés nem jelent majd számottevő változást. Óbuda eredetileg 4 százalékos szállásdíjbevételre vetített adót akart kivetni, ám a Magyar Szállodaszövetség kérésére 3 százalékra mérsékelték az adó mértékét. Az önkormányzat tavaly 111,7 millió forint bevételhez jutott az idegenforgalmi adóból a fővárosi forrásmegosztás alapján. "A tervek szerint biztosítható, hogy a 2010-es évben az idegenforgalmi adóból realizált bevétel 2011-ben is rendelkezésre álljon a kerület költségvetése számára" - tájékoztatott az önkormányzat.

Kaotikus állapotokról beszél, és tiltakozik a szállodaszövetség

A Magyar Szállodaszövetség nemcsak a III. kerületnél tiltakozott, hanem állásfoglalást adott ki, amelyben kritizálja a törvénymódosításból eredő változásokat. A szervezet szerint a legnagyobb probléma, hogy egyeztetés nélkül döntött a parlament a kérdésben, a szállodák pedig partnereik egy részével már 2010 nyarán megállapodtak a 2011-es árakról, így - mondja a szállodaszövetség - nincs lehetőségük azokat az adóváltozások miatt megemelni, tehát a magasabb adókból származó többletterheket kénytelenek átvállalni.

A szállodaszövetség sérelmezi azt is, hogy a változtatás miatt teljesen különböző szabályozás, adóztatás lesz az egyes kerületekben. Van, ahol a szállásdíjbevétel alapján vetik ki az adót, de a mértéke sem egyezik, illetve vannak kerületek, ahol a vendégek és az éjszakák száma képezi az adó alapját, és ebben is vannak különbségek. A szövetség attól tart, hogy az egyes kerületek által kivetett eltérő mértékű idegenforgalmi adó, ennek az adónak a kerületenként történő beszedése megnehezíti az eddigieknél hatékonyabb fővárosi turizmusmarketing kialakítását, amit - a szervezet álláspontja szerint - csak koncentráltan, fővárosi szinten, a korábbiaknál lényegesen nagyobb költségvetés felhasználásával lehetne sikeresen végezni.