A napokban kiderül, ki járt jól az szja-változással

Személyi jövedelemadó-bevallást adnak fel a postán, szja bevallás, adóbevallás, APEH, posta
Vágólapra másolva!
A napokban kapják készhez januári fizetésüket a munkavállalók, így mindenki számára kiderül majd, hogy miképp változott a nettó keresete az egykulcsos családi adórendszer beveztésével.
Vágólapra másolva!

A napokban kapják kézhez a munkavállalók a januári, immár egykulcsos szja alapján számított jövedelmüket. Az egykulcsos adó bevezetése összességében nagyjából 300-350 milliárd forinttal hagy többet a piaci szereplőknél, de egyénenként különbözőek lehetnek a hatások.

A személyi jövedelemadó tavaly még kétkulcsos volt, az alsó mérték 17, illetve a felső 33 százalékával szemben az idén az egységes16 százalékos kulcs érvényesül, bár a "szuperbruttóként" bevezetett adóalap-kiegészítéssel valójában ennél 27 százalékkal magasabbak a tényleges kulcsok.

A BDO Magyarország adópartnere, Szolnoki Béla szerint az új rendszer leglényegesebb pontja a családi kedvezmények átformálása, így több tényezőtől, elsősorban a fizetés nagyságától, illetve a nevelt gyermekek és eltartottak számától, valamint az adójóváírástól függ, hogy ki mennyivel jár jobban vagy rosszabbul az új adószabályokkal (erről szóló cikkünket itt találja). A nyertesek általánosságban a közepes jövedelmű nagycsaládosok és a magas keresetűek lehetnek, míg a vesztesek az átlag alatt kereső gyermektelenek közül kerülnek ki.

Az elemzés szerint miközben három gyermekkel egy jól, havi 500 ezer forintot kereső foglalkoztatott havi bevételi többlete könnyen átlépheti akár a 100 ezer forintot is, az új rendszer jóval kevésbé kedvező az alacsonyabb keresetű rétegeknél, főleg a családi kedvezményben nem részesülők körében. "Itt bizony sokszor azért kell béremeléshez folyamodni, hogy a korábbi nettó kereset ne csökkenjen. Ebben a körben gondot okozhat az is, hogy az alacsony adóalap miatt az illető személyek nem tudják teljes körűen kihasználni a családi kedvezményt" - fogalmazott az adószakértő.

További befolyásoló tényező, hogy az adott munkavállaló milyen ágazatban, milyen térségben és szervezetnél, vállalkozásnál dolgozik, mert egyes esetekben akár a bruttó bér csökkentése is előfordulhat: ilyen esetben a nettó béreket néha csupán az szja pozitív hatása tartja szinten - áll az elemzésben.

"Összességében az egykulcsos adó önmagában pozitív hatással bírhat a gazdaságra, hiszen a lakossági jövedelmek bővülése érezhető módon járulhat hozzá a gazdasági növekedés erősödéséhez, akár a fogyasztáson, akár a megtakarításokon keresztül. Kérdés, hogy a kieső forrásokat milyen áron tudja a költségvetés kezelni" -véli az elemző, aki szerint az csak évek múlva derül ki, hogy a családi kedvezmény érezhető hatással lesz-e a gyermekvállalási kedvre is.

Ha az egyes adófajtákat érintő változásokra részletesen is kíváncsi, olvassa el alábbi cikkeinket:

Így változik az szja 2011-től