A K&H Biztosító nyerte a tavalyi kgfb-kampányt

Vágólapra másolva!
A tavalyi kötelező kampányban a legtöbb új szerződést a K&H Biztosító rögzítette, majd az Allianz, az Astra, valamint a Posta, a Generali és a KÖBE következnek - derül ki a Biztosítás.hu elemzéséből.
Vágólapra másolva!

Leadták hivatalos jelentésüket a pénzügyi felügyeletnek a biztosítók a 2010. évi kötelező kampányról. A biztosítók adatai szerint mintegy 1,3 millió autós mondta fel korábbi biztosítását, ami valamivel kevesebb, mint a 2009 novemberében biztosítót váltók száma (akkor mintegy 1,5 millióan váltottak), viszont sokkal többen vannak a mostani váltók között olyanok, akik biztosító-váltásukat az interneten keresztül intézték - áll a Biztosítás.hu internetes alkusz elemzésében.

Az adatok tanúsága szerint a kampányban a legtöbb új szerződést - mintegy 360 ezret - a K&H Biztosító rögzítette, ezt a céget követi az Allianz (275), az Astra (120), valamint a Posta, a Generali és a KÖBE (100-100 ezer körüli) új szerződéssel. Míg 2009-ben a 1,5 millió váltó csupán valamivel több, mint egy harmada váltott az internetes összehasonlító portálokon keresztül, addig a 2010-es kampányban online portálokon váltók aránya már elérte az 50 százalékot. A biztosítók közti versenynek - és az internetes alkuszi portálokon elérhető, egyszerű biztosítóváltási folyamatoknak köszönhetően - a szerződésüket lecserélő autósok átlagdíja, minden eddigi mértéket meghaladóan 17 500 forintra csökkent.

Egy tavaly hatályba lépett törvénymódosításnak köszönhetően az autósok egy része már nem a korábban megszokott december 31-ei évfordulós határidővel válthat, hanem év közben, mágpedig attól függően, hogy 2010-ben mikor vásárolta a gépjárművét. Az évközi évfordulóval rendelkező járművek számát a biztosítótársaságok 4-500 ezerre becsülik. Ezen - évközi évfordulóval rendelkező - járművek üzembentartói számára lehet érdekesség, hogy a kampányban kialakult sorrendhez képest, jelentős változás állt be a biztosítók erősorrendjében.

A Biztosítás.hu januári adatai alapján, a kampányban legnépszerűbbnek számító biztosító-társaságok közül a kampányban "csak" a második helyet elcsípő Allianz - a K&H-t megelőzve - az élre ugrott, míg a kampánykedvezményét januárra is megtartó KÖBE feljött a harmadik helyre. Az évközi váltók átlagdíja ugyanakkor kis mértékben emelkedett és mintegy 23 000 forint körül alakult.