Ráhajtanak a megmaradt nyugdíjpénzekre az önkéntes pénztárak

Pénz, forint, pénztárca, fizet
Vágólapra másolva!
Komoly harcra lehet számítani a következő hónapokban az önkéntes nyugdíjpénztárak között, az egykori magánpénztári tagoknak ugyanis most kell dönteniük arról, hogy mit tesznek az utóbbi években felhalmozódott reálhozammal. Az éles verseny kampányokat és új konstrukciókat hozhat, a nyugdíj előtt állók akár meg is versenyeztethetik a szolgáltatókat.
Vágólapra másolva!

Éles verseny előtt állnak az önkéntes nyugdíjpénztárak, a kötelező pénztárak egykori tagjainak a következő hónapokban kell dönteniük arról, hogy a kasszájuk által elért reálhozammal mit kezdjenek - vélik az [origo]-nak nyilatkozó pénztári szakértők, akik szerint kampányokat és új termékeket is hozhat a szűkülő piac.

A reálhozamokról nagyjából 2,9 millió egykori pénztártagnak kell döntenie, a legfrissebb adatok szerint ugyanis a valamivel több mint 3 millió tagból 97 422 fő maradt a magánnyugdíj-rendszerben (a kisebb magánkasszák között is éles verseny várható, erről szóló cikkünket itt találja).

Nagy Anna kormányszóvivő tavaly december végén jelentette be, hogy áprilisban megkezdődhet a reálhozamok kifizetése, ami technikailag a magánnyugdíjpénztárak kötelezettsége lesz. A törvényben és a kapcsolódó kormányrendeletekben nincs teljesen egyértelmű előírás arra vonatkozóan, mikor és meddig kell nyilatkozniuk a pénztártagoknak a reálhozam sorsáról. Az eljárási szabályokra vonatkozó kormányrendelet úgy fogalmaz, hogy ha az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő tag a tagi kifizetés összegéről nem nyilatkozik, a magánnyugdíjpénztár 2011. március 1-je és március 31-e között felkéri, hogy rendelkezzék az összegről. A tagoknak három lehetősége van: készpénzben veszik fel az inflációval csökkentett hozamot, önkéntes pénztárba utalják, vagy pedig az állami számlára küldik (a választási lehetőségekről szóló cikkünket itt találja).

Versenybe szállnak

"Nyilvánvalóan felértékelődik az önkéntes nyugdíjpénztárak szerepe a következő időszakban, hiszen ez fogja kiegészíteni az állami felosztó-kiróvó rendszerű állami pillért" - mondta Lukács Marianna, a Corvinus Egyetem oktatója, a Patikapénztár vezetője. Szerinte a felosztó-kiróvó rendszerben nincs biztosíték a nyugdíjra, a jövőbeni járadék kizárólag a gazdaság épp aktuális teljesítményétől függ, az emberek addigi takarékoskodása gyakorlatilag másodlagos. "Az öngondoskodásnak tehát fontos szerepe lesz, ezt a lehetőséget adják meg az önkéntes pénztárak, amelyek között éles verseny fog kialakulni a nyugdíjpénzekért" - fogalmazott Lukács Marianna.

"Az biztos, hogy a piacon intenzívebb lesz a verseny" - mondta az [origo]-nak Ballai Zsuzsa, a Honvéd Nyugdíjpénztár gazdasági igazgatóhelyettese, aki szerint a Honvéd Pénztárnál a magánkassza ugyan megszűnik, de a 45 ezer taggal működő önkéntes pénztár nem. Versenyre számít a szektorban a Generali Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, Lengyel Márk is, aki az [origo]-nak azt mondta: nem feltétlenül csak a reálhozamok miatt várható a harc a kasszák között. Lengyel szerint a pénztárak kampányt indítanak majd, és a reklámokkal igyekeznek majd meggyőzni az embereket, hogy a reálhozam felhasználási lehetőségei közül, az adókedvezmény miatt, a pénzügyileg legnyereségesebb lehetőség az önkéntes pénztárba való befektetés.

A nyugdíj előtt állók versenyeztethetnek

A verseny intenzitását fokozhatja, hogy a reálhozamok mellett a régóta takarékoskodókért is élesebb lesz a verseny, jó eséllyel főleg a nyugdíj előtt állókért lesz majd nagy a tülekedés. "Tekintettel arra, hogy a pénztárak közötti átlépés a tagság teljes időtartama alatt fennáll, a jövőben elképzelhető lesz, hogy egy ügyfél, aki 1-2 éven belül nyugdíjba megy, megversenyezteti a pénztárakat, hogy a magtakarításáért melyik pénztár, mekkora havi járadékot hajlandó fizetni" - mondta Lukács Marianna.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A nyugdíjba előtt állókra is nagy lehet a kereslet

"A verseny minden bizonnyal élesedik, de ez a verseny, reméljük, nem a meglévő tagok átcsábításáról szól majd, hanem a tekintélyes méretű új piac megszerzéséről. A jelenlegi önkéntes pénztári tagok egy jelentős része munkáltatója révén került a pénztárba és jelenleg nem rendszeres fizető. Ezzel szemben most megjelent a piacon egy komoly méretű szegmens, amely elveszítette magánpénztári megtakarítását. Bennük felébredt az öngondoskodás iránti igény, figyelmük az önkéntes pénztári megtakarítások felé fordulhat" - közölte Ludvai Judit, az Aegon Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.

Hasonlóan látja Ballai Zsuzsa is, aki kérdésünkre azt mondta, hogy nem örülne, ha olyan verseny bontakozna ki a piacon, amelyben a pénztárak egymástól halásznák el a tagokat, ez ugyanis a tagok rövid távú gondolkodását erősítené. A Honvéd Pénztár gazdasági igazgatóhelyettese arra emlékeztetett, hogy korábban voltak olyan pénztárak, amelyek ingyen dvd-vel, vagy kedvezményes biztosítással próbáltak tagokat toborozni. "Az önkéntes pénztárak megszűnése amúgy csak azoknál a kasszáknál várható, ahol eddig kötelező és önkéntes pénztár is működött" - tette hozzá.

Nehéz megtippelni az első forduló eredményét

"Sorban jönnek be a rendelkező nyilatkozatok a reálhozamról és a munkáltatói kiegészítésről, és tapasztalataink szerint a rendkívüli, akár 300 ezer forintos adó-visszatérítést jelentő adókedvezmény ellenére sem jelentős azok száma, akik az önkéntes pénztárat választják. Ezek alapján egyelőre nem lehet megjósolni, hogy milyen mértékű lesz a forrásbeáramlás" - mondta kérdésünkre Ballai Zsuzsa. Hozzátette: a pénztár 24 ezer egykori magán-nyugdíjpénztári tagja közül eddig 5 ezren adtak le rendelkező nyilatkozatot, nagyjából háromnegyedük készpénzes kifizetést kért, a fennmaradó egynegyed pedig az önkéntes szála mellett döntött. Azt gondoljuk, az ügyfelek többsége a készpénzt fogja preferálni, különösen ha olyan anyagi helyzetben van a hitelei, vagy egyéb kényszerű ok folytán, amit rövid távon muszáj megoldania. Mindazonáltal igyekszünk majd láttatni velük az önkéntes nyugdíjpénztári befektetés előnyeit".

Új konstrukciók jöhetnek

A növekedési kilátások miatti verseny új szolgáltatásokat, konstrukciókat hívhat életre - véli Lukács Marianna. Ilyen lehet például az úgynevezett várományfedezeti szolgáltatás, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az adott pénztár egy meghatározott nagyságú nyugdíjat ígér az ügyfélnek idős korára. A pénzügyi hátterű pénztárak, a különböző termékeknél alkalmazott kedvezménnyel (olcsóbb bankkártya, alacsonyabb hitelkamat, magasabb betéti kamat) próbálhatják meg magukhoz csábítani az önkéntes pénztári tagokat.


Az Aegon szerint a lakosság nagy része mindennapos anyagi gondokkal küzd, ezért általánosan jellemző, hogy inkább az azonnal felhasználható javakat keresik a hosszú távú megtakarításokkal szemben. Erre utal például az is, hogy a cafeteria-rendszerekben is népszerűbb az ebédjegy, a havi bérlet, az egészségpénztár, mint például az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás választása. Emiatt az Aegonnál arra számítanak, hogy az érintettek négyötöde készpénzben veszi majd fel a reálhozamot, és elsősorban a magasabb jövedelműek - ezáltal magasabb reálhozammal rendelkezők - gyarapítják majd önkéntes pénztári számlájukat ezzel az összeggel.

Növekvő pályára állhat a szektor

Lukács Marianna szerint számítani lehet növekedésre a jelenleg 1,3 millió tagot és 800 milliárd forintot kezelő önkéntes szektorban, az átlagnál jobban kereső réteg tagjainál ugyanis racionális lépés lehet az adókedvezménnyel vonzóvá tett megtakarítás, főként azoknál, akik az egykulcsos szja bevezetése miatt többletjövedelemre tettek szert. "Legkevesebb 60-70 ezer emberrel növekszik a következő egy évben a pénztári tagság" - mondta.

Ezt segítheti az is, hogy a kormány vonzóbbá akarja tenni az önkéntes pénztárakat, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tavaly novemberben azt mondta, hogy "a kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást, és meggyőződésem, hogy ebben rendkívül fontos helyük van az önkéntes pénztáraknak. A miniszter akkor úgy fogalmazott: az "önkéntes pénztárak vonzóbbá tétele most még nem aktuális, de tavasszal az lehet".