Fogyasztóvédelmi Tanácsot hoz létre a kormány

Matolcsy György
Vágólapra másolva!
A fogyasztóvédelem erősítése érdekében a kormány megalapítja a Fogyasztóvédelmi Tanácsot. 
Vágólapra másolva!

Új fogyasztóvédelmi szervezet létrehozását tervezi a kormány, az erről szóló kormányhatározat tervezete szerdán jelent meg a kormányzati portálon.

A Fogyasztóvédelmi Tanács elnöke a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak a miniszter fogyasztóvédelemért való felelősségével kapcsolatos feladatokat ellátó államtitkára, azaz Szatmári Kristóf lesz. A tanácsban helyet kap a kormány egészségügyért, elektronikus hírközlésért, energiapolitikáért, élelmiszerlánc-felügyeletért, építésgazdaságért, igazságügyért, pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért valamint turizmusért felelős tagja által kijelölt vezető kormánytisztviselő mellett a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a PSZÁF, a Magyar Agrárkamara, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) képviselője.

Szintén tagja lesz a tanácsnak a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetnek minősülő szervezetek közül az elnök által felkért nyolc szervezet elnöke, az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetek közül az elnök által felkért négy szervezet egy-egy képviselője, valamint a békéltető testületek delegáltja. A tagok megbízatása két vére szól, a tagság megszűnik a megbízatási idő lejártával, lmondással vagy megbízatás visszavonásával. A febuár 21-ig véleményezhető előterjesztés szerint a tanács indokolt esetben ül össze, de évente legalább két tanácskozást tart.