Erős forint nélkül hozzászokhatunk a 400 feletti benzinárhoz

benzinár, benzinkút
Vágólapra másolva!
Szerdán több benzinkútnál akár négyszáz forint fölé emelkedhet az üzemanyagok ára, miután öt forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is. Az Európai Bizottság jelentése szerint az elmúlt két hónapban a magyar üzemanyagárak az európai élvonalban voltak, a régióban pedig kiemelkedőnek számítanak. Az árakat a magas adótartalom mellett a forint ingadozó árfolyama és a líbiai forrongás is felfelé hajtja.
Vágólapra másolva!

Szerdán újra emelkedik az üzemanyagok ára, a benzin és a gázolaj egyaránt öt forinttal drágul. Az áremelés miatt az autópályákon lévő, az üzemanyagot legmagasabb áron értékesítő kutakon 400 forint fölé emelkedhet a benzinár. A legutóbbi drágulások elsősorban a líbiai konfliktussal magyarázhatók.

Az üzemanyag árának emelkedése valamennyi európai országot érinti. A február 28-án kezdődő héten a 95-ös benzin bruttó - összes adót tartalmazó - euróban számolt ára Görögországban volt a legmagasabb, ezer liter 1637 euróba került, a második Hollandia és Dánia volt. Magyarország a tizenötödik helyen állt, a legolcsóbb Cipruson volt az üzemanyagok fogyasztói ára. A gázolaj bruttó ára az Egyesült Királyságban volt a legmagasabb, Luxemburgban pedig a legolcsóbb. Magyarország a tizenegyedik volt, megelőzve többek között Ausztriát, Szlovákiát, Romániát és Lengyelországot.

A legnagyobb magyarországi forgalmazó, a Mol szakemberei az elmúlt években többször jelezték, hogy az unós összehasonlításban magas magyarországi üzemanyagárak részben a magas adótartalommal magyarázható. A Mol tavalyi évről szóló beszámolójában utal erre, a cég szerint a kiskereskedelmi eladások csökkenése részben a jövedéki adó és áfaemelés hatásaként kialakult magasabb üzemanyagárakkal magyarázható. A jelentés a drágulást emellett a kedvezőtlen gazdasági környezettel, a szomszédos országokba irányuló üzemanyag-turizmussal magyarázza.

A magyar a legütősebb bruttó üzemanyagár

Egy uniós rendelet értelmében Magyarország hetente tájékoztatja az Európai Bizottságot a belföldi üzemanyagárakról. Az adatgyűjtést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozó Energia Központ Nonprofit Kft. végzi. A rendelet szerint a legnagyobb, több mint 20 százalékos piaci részesedéssel rendelkező üzemanyag-forgalmazóknak minden hétfőn el kell küldeniük a töltőállomásokon alkalmazott üzemanyagok átlagárát, az adatokat összesítik, és az adó nélküli és bruttó átlagokat küldik tovább az Uniónak (az adó nélküli ár úgy jön ki, hogy a bruttó árból levonják az áfát, abból a jövedéki adót és a készletezési díjat). Az Energia Központ a forintban megszabott átlagárakat küldi tovább, ezeket az uniós statisztikát készítő szervezet az Európai Központi Bank minden héten szerdán 14 órakor érvényes árfolyamán számolja át euróra.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A Bizottság adatai szerint Magyarországon régiós összevetésben magasak az adó nélkül számított árak. Az Európai Bizottság honlapján elérhető statisztika szerint január elején Magyarországon adó nélkül 600,83 euróba került ezer liter 95-ös motorbenzin. Január első hetében a Bizottság adatai alapján Dániában volt a legmagasabb a nettó üzemanyagár, ott 647 euróba került ezer liter, a közép-európai régió és a szomszédos országok közül egyedül Csehországban jegyeztek fel magasabb adó nélküli árat, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában, Ausztriában olcsóbb volt a benzin, mint Magyarországon. A gázolaj viszont Magyarországon volt a legdrágább a régióban január elején, az egész EU-ban pedig Görögországban volt a legmagasabb a gázolja nettó ára. A gázolajár-lista végén Írország állt.

A helyzet a legfrissebb, február 28-i hétről szóló adatok szerint sem változott: Magyarországon 629,11 euróba került ezer liter benzin. Ezen a héten Magyarországon drágább volt a benzin, mint Csehországban és a többi közép-európai, illetve szomszédos országban. A lista elején Dánia, a végén pedig Lengyelország állt, a skandináv országban 713,88, a lengyeleknél pedig 575 euróba került ezer liter motorbenzin. A gázolaj euróban mért árát nézve február utolsó napján kezdődő héten Magyarország a nyolcadik helyen állt az összes uniós ország között.

Miért drága a magyar benzin?

Magyarországon az euróban számolt ár 4,1 százalékkal, a forintban számol benzinár pedig 2,4 százalékkal emelkedett január óta, az eltérés az árfolyam változásából adódik. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató igazgatója szerint a forint árfolyama "két oldalról befolyásolja a statisztikát: egyrészt van a technikai tényező, azaz amikor az uniós statisztikát összeállító szervezet az adott árfolyamon átszámolja a magyarországi árat. Ebben az esetben az euróban kifejezett ár annál alacsonyabb lesz, minél gyengébb a forint. Fontosabb azonban a másik hatás, hogy a magyar kutakon eladott üzemanyagok az importból beszerzett olajból készülnek, a beszerzési, ezen keresztül a végső fogyasztói árat pedig jelentősen befolyásolja a forint gyengülése" - tette hozzá Hegedűs Miklós.

A forint euróhoz mért árfolyama - Magyar Nemzeti Bank hivatalos középárfolyamai szerint idén január és február vége között 269-278 forint körül ingadozott, szemben az egy évvel korábbi 266-274 forinttal. Ez nem tűnik jelentős változásnak, ám az üzemanyagár-szempontjából fontosabb dollár jegyzése azonban jelentősebben 184-201 forintról 193-216 forintra emelkedett egy év leforgása alatt. Hosszabb távra visszatekintve még látványosabb a forint értékvesztése, 2008 első hónapjaiban az euró 252-266, a dollár 170-180 forintba került.

Hegedűs szerint az üzemanyagárakat befolyásolja Magyarország úgynevezett kockázati felára, ami hatással van a forint árfolyamára, drágítja a lakossági és vállalati hitelezést, ezeken keresztül pedig közvetve emeli az üzemanyagok árát. "A régiós összehasonlításnál azt is figyelembe kell venni, hogy Szlovénia, Ausztria vagy éppen Szlovákia esetében nem kell figyelembe venni az árfolyamot, hiszen ezekben az országokban euróval kell fizetni" - mondta Hegedűs Miklós, és hozzátette: bár az adatok szerint viszonylag magasnak tűnnek az üzemanyagárak, ám a piac nyitott, tehát, ha az adott üzemanyag-forgalmazó sokallja a Mol nagykereskedelmi árát, akkor másik finomítóhoz, például az OMV schwechati finomítójához is fordulhat. Hegedűs szerint a valós képet az mutatná, ha az adott ország vásárlóerejéhez mérten állítanák fel az üzemanyagár-statisztikákat.

Megkerestük a magyart piacot üzemanyaggal ellátó Molt, hogy mi az oka annak, hogy a régióban előkelő helyen állunk az adó nélkül, euróban számolt üzemanyagárakat összesítő listán. A hétfőn - nem sokkal dél után - e-mailben elküldött kérdéseinkre a társaság nem tudott válaszolni, de jelezte, hogy rövidesen regálnak a megkeresésre. (Ha megérkezik a Mol válasza, azt publikálni fogjuk.) A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál is érdeklődtünk egyrészt arról, miért lehet ilyen magas az ár, másfelől, hogy a tárca tervez-e lépéseket esetleg az üzemanyagárak kordában tartására, ám a minisztériumtól sem érkezett egyelőre válasz a kérdéseinkre.