Megkezdte működését a ferihegyi SkyCourt

Vágólapra másolva!
Vasárnap hajnalban kinyitott a SkyCourt, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasforgalmi csarnoka. A csarnok első két vendége egy magyar hölgy és egy szlovák férfi volt.
Vágólapra másolva!

Vasárnap hajnalban megkezdte működését a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasforgalmi csarnoka, a SkyCourt (Égi Udvar). Az átadás zökkenőmentes volt, az első utasok elégedettek a szolgáltatásokkal - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója.

Hardy elmondta, hogy hajnali négy órakor távolították el a paravánokat a 2A és a 2B terminálok átjáróiból, és az utasok használatba vehették a két terminál között épült új utasforgalmi csarnokot. A Malév londoni járata volt az első, melynek utasai beléphettek a SkyCourt-ra; a csarnok első két vendége egy magyar hölgy és egy szlovák férfi volt. Minden rendszer jól és megbízhatóan működött, semmilyen fennakadás nem volt. Hardy Mihály közölte azt is, április 1-jétől kezdik meg a 2A és a 2B terminál belső felújítását, és a munkákat őszig be is akarják fejezni.