Matolcsy György: Kipateroltuk az IMF-et

Matolcsy György
Vágólapra másolva!
Magyarország élet-halál harcot, gazdasági szabadságharcot folytatott a pénzügyi függetlenségért, és jól tette, hogy tavaly "kipaterolta" a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter egy keddi előadásában. Azt is mondta, hogy 2013-ban "ma még elképzelhetetlen" makrogazdasági számok várhatóak.
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaságtörténet egyik legveszélyesebb, legkockázatosabb, legnehezebb harca volt az IMF "kipaterolása" Magyarországról - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter kedden a Széchenyi Klub ülésén tartott előadásában. A magyar vállalkozók, üzletemberek által alapított Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztő Társaság ülésén egy, az államadósság-csökkentő alapba való befizetéseket ösztönző mozgalomról volt szó.

Matolcsy György azt mondta, a kockázatos lépés jól sikerült, mert így saját ütemezésünkben tudjuk csökkenteni az államadósságot. Az IMF-vel való szakításra azért volt szülkség, mert a szervezet nem járult volna hozzá a banki különadó és az egyéb válságadók kivetéséhez és a magánnyugdíjpénzek állami irányítás alá vonásához sem. "Élet-halál harc volt" ez az IMF-fel - mondta a tárcavezető.

Matolcsy szerint a pénzügyi függetlenségi harc következő állomása a Széll Kálmán-terv, melynek segítségével 2018-ig 50 százalékra lehet levinni az államadósság GDP-arányos szintjét. Ezzel akkorra az államadósságát legjobban csökkentő 10 ország között leszünk - jelentette ki. A gazdasági miniszter elismerte, hogy a növekedési, foglalkoztatási fordulat még nem következett be, de már nincs messze, és 2013-ban "ma még elképzelhetetlen" makrogazdasági folyamatok, számok várhatóak.

Az esemény vendége volt Rédly Elemér, a Győri Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára, aki megtakarításaiból egymillió forintot ajánlott fel az alapnak. Matolcsy méltatta a felajánlást, és a miniszterelnök nevében is megköszönte a civil mozgalom elindítását.

Hozzátette, ha a magánszférából azok közül, akik ezt megengedhetik maguknak, sokan csatlakoznának hasonló összegekkel, 2018-ra akár a GDP 40 százalékára is le lehetne szorítani az államadósság mértékét. Horváth Tihamér, a Széchenyi Társaság elnöke erről azt mondta, szerinte Magyarországon 300-400 ezer embernek lenne lehetősége rá, hogy nagyságrendileg egymillió forinttal hozzájáruljon az alaphoz.