Magyar Nemzet: Korlátoznák a bedőlt hiteles ingatlanok eladását

ingatlan árverés, aukció, kalapács
Vágólapra másolva!
A devizahitelesek mentőcsomagjának a tervek szerint része lesz egy, az ingatlanpiacot védő kvótagát, amely szerint negyedévente a fizetésképtelenség miatt eladóvá vált lakásoknak csak az öt százalékát engedné a piacra. Az országon belüli különbségek miatt azonban területi kvótára is szükség lehet - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Békés és Heves megyében húzódhat el leginkább a bedőlt hiteles ingatlanok értékesítése, mivel ezekben a régiókban sok a fizetésképtelen adós, és nehezen értékesíthetők az ingatlanok - írja a keddi Magyar Nemzet. A lap szerint Budapesten és Győr-Sopron megyében valószínűleg gyorsabban túl lehet adni a bedőlt hiteles ingatlanokon. Sem a kistelepüléseken, sem a nagyobb városokban nem fogja letörni az árakat a bedőlt ingatlanok piacra kerülése, mivel a tervezett kvótarendszer negyedévente a fizetésképtelenség miatt eladóvá váló lakásoknak csak öt százalékát engedné a piacra - állították a Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők.

Az Otthon Centrum szakértője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy hasznos a kvótarendszer bevezetése, de csak akkor működhet jól, ha a területi sajátosságokat is figyelembe veszi. A szakértő szerint inkább a kisebb városokban okozhat gondot, ha rosszul határozzák meg a kvótákat.

A piacra dobható lakások számát az határozza meg, hogy mekkora a forgalom a megyében. A statisztikai hivatal adataira hivatkozva a Magyar Nemzet azt írja, hogy egyik megye sem versenyezhet Győr-Moson-Sopronnal, ahol egy hónap alatt a lakások 2,4 százaléka cserélt gazdát, míg a sereghajtónak számító Borsodban ez az arány egy százalék. A legkevesebb, fizetésképtelenség miatt piacra kerülő ingatlan Tolna megyében van. A leggyorsabban Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében lehet eladni a lakásokat.

A Magyar Bankszövetség és a kormány a devizahitelesek megsegítését célzó javaslatokról hónapok óta egyeztet, a Napi Gazdaság hétfői beszámolója szerint elkészült a devizahitelesek mentőcsomagja. Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az egyezetések alapján kijelenthető, hogy július elsején feloldják a kilakoltatási moratóriumot.