Eperjes is segíti a ezermilliárdokra számító adósságcsökkentő alapot

kaland, csányi sándor, marozsán erika, eperjes károly
Vágólapra másolva!
Eperjes Károly színművész lesz a harmadik tagja a civil kezdeményezés eredményeként létrejött  Összefogás az Államadósság Ellen Alap irányító testületének. Eddig közel 40 millió forint gyűlt össze, de az alap vezetője arra számít, hogy az év végéig 500 milliárd forintra duzzadhat ez az összeg.
Vágólapra másolva!

"A miniszter úr felhívott, kit javasolok Banai Péter Benő helyettes államtitkár helyére és én Eperjes Károly színművészre gondoltam" - mondta az [origo]-nak Horváth Tihamér, az Összefogás az Államadósság Ellen Alap irányító testületének elnöke.

Horváth, aki a kezdeményezést felkaroló Széchenyi Gazdaságfejlesztő Társaság vezetője is, hozzátette: A helyettes államtitkár helyére összeférhetetlenségi okok miatt kellett másik tagot választani. Eperjes szerepvállalásáról a Portfolio.hu gazdasági portál számolt be tegnap. (Banai Péter Benő, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. felügyelőbizottságának tagja, ami a rendelet szerint kizárja, hogy az Összefogás az Államadósság Ellen Alap irányító testületében szerepet vállaljon.)

Az alapról szóló kormányrendelet szerint az alap vezető tesületének három tagja lehet, Horváth Tihamér mellett Rédly Elemér győri plébános és Eperjes Károly színművész.(Rédly Elemérrel készült interjúnkat itt olvashatja.) Horváth Tihamér közölte: Eperjes már egy évvel ezelőtti beszélgetésünk alkalmával jelezte, hogy szívesen vállalna szerepet a kezdeményezés terjesztésében és a saját pénzéből is áldozna erre a célra. "Szerintem Eperjes Károly hitelessége mindenképpen hozzá fog járulni az alap sikerességéhez" - tette hozzá Horváth Tihamér. A színművész az [origo]-nak szerdán annyit mondott, a testület alakuló üléséig nem kíván nyilatkozni az új megbízatásról.

500 milliárd az idei terv

Horváth Tihamér közölte, hogy a testület június 16-án tartja alakuló ülését, ezen megtárgyalják a munkatervet és a működési feltételeket, valamint az alap céljait. Az alap irányító testületének a tagjai egy fillért sem kapnak a munkájukért, ezt egyébként a rendelet is kimondja, lesz azonban egy munkatárs, aki az adminisztrációs feladatokat ellátja. Arra fogjuk kérni az adósságkezeléssel foglalkozó állami szervezetet vagy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapot, hogy az ő egyik munkatársuk végezze el ezt a feladatot, ha ez nem megy, akkor is meg fogjuk oldani költségmentesen a kérdést" - mondta Horváth Tihamér.

Az alap irányító testületének vezetője arra a kérdésünkre, hogy az április végi indulás óta mennyi pénz gyűlt össze és az év végéig mennyit vár, azt mondta: eddig 356 befizetőtől több mint 37 millió forint érkezett be a számlára. Hozzátette: Én idealista vagyok, arra számítok, hogy az év végéig 500 milliárd forint gyűlik össze, ennek érdekében ősztől országjáró körútat tervezünk, amelynek során igyekszünk meggyőzni az embereket és vállalkozókat, hogy járuljanak hozzá az alaphoz. Horváth akkor lenne elégedett, ha a kezdeményezés eredményeként a következő években összesen 2000 milliárd forint gyűlne össze.

Az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba április 29-től lehet befizetni pénzt, akkor lépett ugyanis hatályba az létrehozásáról szóló kormányrendelet, ami kiköti, hogy az alapba befizetett összegeket csakis az államadósság csökkentésére lehet felhasználni, másra nem.