Plázastoppal segítené a kisebb üzleteket a kormány

Vágólapra másolva!
Felfüggeszthetik az újabb plázaépítéseket, és akár már az év végére elfogadhatja a parlament a bevásárlóközpontok engedélyezését újraszabályozó törvényt. A bevásárlóközpontok szövetségének főtitkára szerint az elképzelés nemcsak a kereskedelmet, de az építőipart is visszavetné.
Vágólapra másolva!

Minden jel arra mutat, hogy még ebben az évben parkolópályára kerülnek az újabb plázaépítések - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a kormány így akarja segíteni a kisebb, hazai tulajdonú üzletek életben maradását. Bányai Gábor, az országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának fideszes tagja elmondta, hogy pártja most tartja időszerűnek az újabb bevásárlóközpontok engedélyezésének felfüggesztésére, illetve a kereskedelem újraszabályozására vonatkozó LMP-s javaslat tárgyalását.

Úgy vélte, az év végére megszülethet az új jogszabály, amelyben tekintettel lesznek arra, hogy ne sérüljön a szabad verseny, mégis hatékonyan megjelenítse a helybeliek és a kisebb üzletek érdekeit.

Az LMP-s javaslat szerint az új szabályozás megszületéséig százezer lakos feletti településeken 800, a kisebbekben pedig a 400 négyzetméter feletti új kereskedelmi létesítmények engedélyének kiadását felfüggesztenék - mondta Szabó Rebeka, az egyik előterjesztő, hozzátéve, hogy reményeik szerint az építési moratóriumot csak az év végéig kell fenntartani.

Balatoniné Kiss Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára a lapnak elmondta, kifejezetten aggályosnak tartja az elképzelést, amely szerinte nemcsak a kereskedelem fejlődését, de az építőipar várható kilábalását is veszélyeztetné.