Hetvenöt milliós pluszköltséget jelent az államnak a Mol-ügylet

2011.07.01. 16:38

A Mol-részvénycsomag megvásárlása után az állam legfeljebb 75 millió forint tranzakciós költséget, ezen belül 62,2 millió forint ügyvédi díjat fizet ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint.

A Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásával összefüggő költségek legfeljebb 75 millió forintos terhet jelentenek az államnak - derül ki abból az írásos válaszból, amit Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter adott Vadai Ágnes szocialista képviselő kérdésére.

Vadai Ágnes az Országgyűlés honlapján elérhető írásbeli kérdésében egyebek között az iránt érdeklődött, hogy miként választották ki a Mol-ügyletben közreműködő ügyvédi irodát, és hogy az milyen díjazásban részesült. Fellegi Tamás - az Országgyűlés honlapján ugyancsak elérhető - válaszában kifejtette, hogy az irodát a tapasztalata, felelősségbiztosításának mértéke és az alapján választották ki, hogy londoni és moszkvai irodái révén "képes volt integrált magyar, angol és orosz jogi tanácsadást nyújtani." A teljes megbízási díj az ügylet zárásáig 235 ezer euró (62,2 millió forint) lehet, az összeg magában foglalja a szerződés tárgyalását megelőző, előkészítő időszakban felmerült jogi tanácsadás díját, az iroda valamennyi költségét és a későbbiekben ellátandó ügyvédi feladatok díját is.

A teljes tranzakciós költség a tranzakciós érték 0,015 százaléka (15 ezreléke), ami nem haladja meg a 75 millió forintot - áll a miniszteri válaszban, amelyben Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy "a Nemzeti fejlesztési Minisztérium nem vett igénybe pénzügyi tanácsadót, befektetési bankot, ami a hasonló nagyságrendű ügyletekkel összevetve nagyon jelentős tranzakciós költségmegtakarítást eredményezett".

Mivel a részvény adásvételi szerződésének egyik pontja szerint "A Szerződés több példányba kerül aláírásra, angol, orosz és magyar nyelven, amelyek mindegyike eredetinek tekintendő és amelyek együttesen alkotnak egy okiratot", Vadai azt kérte, hogy "a teljesség érdekében" az orosz és az angol nyelvű változatot is küldjék meg neki. Fellegi erre azt írta neki, hogy a hogy "a kormány a részvény adásvételi szerződés teljes szövegét nyilvánosságra hozta", az angol és az orosz nyelvű változatba Vadai előzetes időpont-egyeztetés után, a minisztérium épületében betekinthet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK