Megegyezés közelében az amerikai költségvetési vita

Vágólapra másolva!
A republikánusok támogatják az amerikai költségvetés bevételeinek legalább 150 milliárd dolláros növelését - mondta az egyik befolyásos republikánus szenátor a szerdai tárgyalásokról távozva. Ez megnyithatja az utat az adósságplafon megemelése előtt.
Vágólapra másolva!

A republikánusok a szerdai tárgyalásokon "próbaképpen" beleegyeztek az állami bevételek 150-200 milliárd dolláros növelésébe - jelentette a Reuters hírügynökség John Kyl republikánus szenátorra hivatkozva. Ha az egyezségből valódi megállapodás lesz, az elháríthatja az amerikai és a globális gazdaságot fenyegető egyik legnagyobb pillanatnyi veszélyt: az USA leminősítését.

Az amerikai államadósság mérete vészesen közel van a törvényben meghatározott maximális, 14 290 milliárd dolláros szintjéhez, melyet ha elérne, az Egyesült Államok nem törleszthetné tovább a külföldi hiteleit, vagyis formálisan csődbe jutna. (Erről itt olvashat bővebben.)

Ezt a helyzetet akarják elkerülni a kormányzó demokraták, mindenekelőtt a limit megemelésével. Hónapok óta nem tudtak azonban dűlőre kutni a kongresszusban többségben lévő, vagyis költségvetési kérdésekben jelenleg megkerülhetetlen republikánusokkal arról, hogy milyen kiigazító lépések kapcsolódjanak az új plafon meghatározásához.

A demokraták az általuk bevezetett, nagy finanszírozási igényű intézkedések - mindenekelőtt az egészségügyi reform - megtartása mellett bevételnöveléssel, így adókedvezmények eltörlésével csökkentenék a deficitet, míg a republikánusok inkább kiadácsökkentést akartak. Kyl szenátor a Reuters tudósítása szerint bevételnövelésről igen, adóemelésről azonban nem beszélt, elképzelhető tehát, hogy valamilyen kompromisszum született.