"Azért harcoltunk, hogy vehessünk tematikus csatornákat" - interjú az RTL Group alelnökével

Andreas Rudas, RTL csoport kelet-európai elnökhelyettese
Vágólapra másolva!
Az RTL Group az RTL Klub egyetlen tulajdonosa lesz, miután szerződést írt alá az IKO Media Holding 31 százalékos részesedésének megvásárlásáról és az IKO több tematikus adójának átvételéről. Ez utóbbit azonban még a Médiahatóságnak is jóvá kell hagynia. Az RTL Group alelnöke, Andreas Rudas az [origo]-nak adott interjújában azt mondta az objektívitást a magyar médiatörvény értékelésekor is meg kell tartani, és "ha valaki nagyon kritizálja Magyarországot, változtasson a saját berendezkedésén is".
Vágólapra másolva!

- Másfél éve még úgy volt, hogy egy magyar cég, az Inofcenter veszi meg az IKO Média Holding RTL Klubban lévő tulajdonrészét. Ez az a cég, amit korábban Fellegi Tamás mostani fejlesztési miniszter tulajdonolt, most pedig Nyerges Zsolté, aki üzleti kapcsolatban áll többek között Simicska Lajossal, a Fidesz egykori gazdasági igazgatójával. Hozzájárulásukat adták volna az ügylethez?
-
Nekünk az volt a stratégiai érdekünk, hogy kisebb kábelcsatornákat vásárolhassunk, mert a magyar tévés piac, hasonlóan a nemzetközi trendekhez, erősen szegmentálódik. A nagyobb csatornák veszítenek a nézettségükből, a kisebb nyernek, mi pedig szeretnék csoportszinten megtartani a piaci részesedésünket. Ezért is harcoltunk korábban azért, hogy ezt az új médiatörvény lehetővé tegye. Korábban aki egy országos médiában többségi tulajdonos volt, nem vehetett kisebb, tematikus csatornákat. Az M-RTL-ben [az RTL Klubot tulajdonló magyar cégben - a szerk.] lévő 31 százalék megvásárlása nem volt kiemelt stratégiai célunk.


- Ha nem volt fontos az M-RTL részesedés megvásárlása, akkor miért vették meg végül? Ez volt a feltétel a tematikus adók tulajdonosának, az IKO-nak, amely 31 százalékos részt is birtokolja?
-
Egyáltalán nem volt feltétel, de Rákosi Tamásnak [az IKO tulajdonosának - a szerk.] fontos volt, hogy az M-RTL-részesedést is eladja. Nekünk a tematikus csatornák voltak fontosak.


- Hozzájárultak volna tavaly, hogy az Infocenter vegye meg az IKO-tól az M-RTL 31 százalékát?
-
Az üzlet létrejöttéhez nem kellett a mi beleegyezésünk, ha létrejött volna, akkor leültünk volna az Infocenterrel egyeztetni. Aki az M-RTL-ben tulajdonossá válik, látnia kell, hogy csak akkor tud értéket teremteni a cég, ha van lehetőség a fejlődésre.


- Úgy érti, hogy az Infocenter nem tudott volna megfelelőképpen hozzájárulni a cég fejlődéséhez?
-
Ez nem az RTL Group témája, erről Rákosi Tamásnak kellett döntenie. Mi akkor egyeztettünk volna csak az Infocenterrel, ha létrejön a megállapodás.


- Nem is találkoztak az Infocenter vezetőivel, Nyerges Zsolttal vagy Fellegi Tamással?
-
Nem volt köztünk hivatalos tárgyalás. Nyerges Zsolttal találkoztam, amikor az M-RTL Zrt. igazgatóságának tagja lett. Fellegi Tamással is volt találkozóm, de nem arról, hogy az Infocenter részesedést vásárolna az RTL Klubban.


- Miután az Infocenterrel nem jött létre a megállapodás, miért tartott egy évig, hogy önök döntsenek?
-
Egy ilyen megállapodáshoz képest nem is tartott olyan sokáig. A nemzetközi RTL-ben belüli is egyeztetni kellett sokat, átvilágítottuk a cégeket, és háromnegyed év alatt már meg is voltunk.


- A tematikus csatornák megvásárlását még a Médiahatóságnak is engedélyeznie kell. Ha nem kapják meg az engedélyt, akkor is megveszik az M-RTL 31 százalékát?
-
Nem látom, hogy milyen akadályba ütközne az engedélyezés. A jogászaink mindent nagyon alaposan végignéztek, és a felvásárlás mindenben megfelel a hatályos médiatörvénynek.


- A Médiahatóság egy új szervezet, kevéssé ismerni döntési gyakorlatát, mi történik, ha valamiért mégis nemet mondanak?
-
Mi bízunk abban, hogy Magyarország mint az Európai Unió tagja jogállam, és ha valami a hatályos törvényeknek megfelel, akkor azt engedélyezik. Az RTL Group mindenhol nagyon vigyáz arra, hogy a törvényeket betartsa.

Andreas Rudas

Andreas Rudas 1953-ban született, az osztrák közszolgálati televíziónál, az ORF-nél dolgozott 11 éven át 1986-tól kezdve és 1994 és 1997 között az adó főtitkára lett. Később a kanadai-osztrák autóipari beszállító, a Magna International Europe vezetője lett, majd a német lapkiadó a WAZ Ausztriáért és Dél-Kelet-Európáért felelős vezetőjeként dolgozott. 2009 eleje óta az RTL-Group kelet-európai régióját felügyeli mint a csoport egyik alelnöke.



- Az IKO kábeltévéit kivásárolták, de mint beszállító számítanak rá, és Rákosi marad az igazgatóságban. Átmeneti kapcsolat, és egy idő után létrehoznak saját gyártó céget, vagy hosszú távra terveznek?
-
Három éve vagyok az RTL Klub igazgatóságának a tagja és látok bele a cég működésébe. Azt látom, hogy Magyarországon az IKO a legjobb és legolcsóbb műsorgyártó. Jövőre is meg fogjuk nézni, hogy ki a legjobb, és az alapján fogunk dönteni.


- Ez azt jelenti, hogy nincs kimondva, hogy középtávon, a következő 5 évben mindenképp az IKO-val működnek együtt?
-
Rákosi Tamás mindig azt mondta, hogy neki az a jó, ami az RTL Klubnak jó, így nem gondolom, hogy az együttműködésünkkel gond lehetne, és nagyon baráti hangnemben tudtuk befejezni vele a tárgyalásokat. Az RTL Group magyarországi stratégiájában nem szerepel, hogy több műsorgyártási feladatot hozzon csoporton belülre.


- Magyarországon egyre szigorúbb a médiaszabályozás, a ValóVilág-nak összesen 292 millió forint büntetést kellett fizetni. Ha bevásároltak, azt jelenti, hogy ettől függetlenül is megéri a kereskedelmi médiába pénzt fektetni.
-
Napi dolgokban nem vagyok ennyire benne, de fellebbezünk a büntetések ellen, és majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle.


- De ezek szerint nem látják úgy, hogy a szigorú szabályozás ellehetetleníti a kereskedelmi tévézést Magyarországon.
-
Nem hiszem. Önök csak a magyar büntetéseket látják, de én azt is tudom, hogy ugyanezekkel a gondokkal küzdünk Horvátországban és Németországban is. Most épp egy kis, szász-anhalti tartományi rádió büntetése miatt van gondunk. Nagyon fontos, hogy objektívek maradjunk a médiatörvény ügyében is, mindig ezt mondom, ha külföldön erről kérdeznek. Ugyanaz történik Nyugat-Európában, mint Magyarországon, de az utóbbit óriási felháborodás övezi. Nem lenne szabad különbséget tenni az országok között.


- Az európai kritikák nem a magas büntetések, hanem például amiatt érkeznek, hogy a Médiatanácsban csak olyan tagok ülnek, akiket a fideszes többség javasolt a parlamentnek, és kilenc évre szól az elnök mandátuma.
-
A politikával nem foglalkozom, számomra nem az a kérdés, hogy ki korlátozza az üzletmenetet, hanem az, hogy mennyire. De ne gondolja, hogy Dél-Németországban egy protestáns baloldali lesz a médiahatóság elnöke. [A délnémet tartományok hagyományosan katolikusok és jobboldaliak - a szerk.] Németországot pedig a demokrácia egyik fellegvárának tartják. Ha valaki nagyon kritizálja Magyarországot, változtasson a saját berendezkedésén is.


- Magyarországon a kereskedelmi tévék híradói szinten teljesen átálltak kizárólag a bűnügyi hírek közlésére. Van valamilyen belső irányelv az RTL Group-on belül, hogy a híradóknak mennyire kell közéleti témákkal is foglalkozniuk?
- Pont most láttam egy ilyen kimutatást, és az RTL Klub híradójában sokkal több politika van, mint máshol. Akivel beszélek, mindenki azt mondja, hogy az egyetlen független és politikailag érdekes híradó az RTL Klubon van. A nyári uborkaszezon miatt most több bűnügyi hír van, de az RTL fontosnak tartja, hogy közéleti hírek is megjelenjenek. Kapcsolatban vagyok Kotroczó Róberttel, aki a legjobb híradós főszerkesztő Magyarországon, és mindketten úgy gondoljuk, hogy nem lehet csak politikával vagy teljesen politika nélkül sem jó híradót csinálni.