Az adósságválság miatt Magyarországot is kockázatosabbnak látják a befektetők

Vágólapra másolva!
Az országok kockázatosságát jelző piaci mutató szerint Magyarország hétfőn ismét elérte azt a kockázatossági szintet, amelyen az év elején vagy épp az államcsőd lehetőségéről szóló, riadalmat okozó politikusi nyilatkozatok idején, 2010 nyarán volt.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok leminősítése után - a hétfői kereskedésben - Magyarország befektetői megítélése olyan szintre ugrott, amelyre legutóbb év elején volt példa. Az államadósság visszafizetésének kockázatát jelző úgynevezett cds-mutató (az ország államcsődje esetére kötött biztosítási felár) 400 pont volt hétfőn, pedig áprilistól nyár elejéig 250 pont környékén mozgott a Bloomberg amerikai üzleti hírügynökség adatai szerint.

A kockázati felár növekedése drágítja az egyes országok finanszírozását, mivel az államnak így nagyobb hozamot kell adnia a befektetőknek, hogy megvásárolják az állampapírt. A növekvő kockázatosság és ezen keresztül a hosszabb távon megemelkedő hozam ezért önmagában is veszélyezteti egy-egy ország fizetőképességét.

A magyar kockázati felárat mutató cds a Nemzetközi Valutaalap 20 milliárd eurós hitelcsomagjával átvészelt válság mélypontján, 2009 kora tavaszán 600 pont fölött is járt, egy évvel később viszont már 200 pont alá is csökkent. A kormányváltás után Kósa Lajos és Szijjártó Péter az államcsőd lehetőségét emlegető - tavaly júliusi - nyilatkozata után, illetve idén év elején, a Széll Kálmán-terv bejelentése előtt és a görög fizetésképtelenség veszélyére emelkedett 400 pont közelébe a magyar cds-mutató.

Hétfőn a görög állampapírok kockázati felára csökkent ugyan a pénteki szinthez képest, de még így is 1700 pont körül van. Az olasz cds 400 pont alatt, a spanyol kissé efölött, a portugál 900 pont fölött volt hétfőn.

A kockázatosság megugrása az Európai Unió összes tagállamát érintette, köztük az eurózóna két húzógazdaságát, Németországot és Franciaországot is. Az összehasonlítás alapjaként tekintett német állampapírok kockázata emelkedett hétfőn, igaz, így is csak 75 pont körül járt, a francia cds pedig 145 pontnál. A nem eurót használó Nagy-Britannia kockázati mutatója Németországéval egy szinten állt.