Árfolyamgát: bizottság ellenőrzi, hogy ne nyerészkedjenek a bankok

Vágólapra másolva!
Az árfolyamgát-konstrukcióhoz csatlakozó devizahiteles adósok már a szeptemberi törlesztő részletet a rögzített árfolyamon fizethetik - jelentette ki Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A helyettes államtitkár szerint az árfolyamgát alkalmazása a svájci frank alapú hitelek esetében 30 százalékkal csökkenti a törlesztőrészletet az augusztus 10-i árfolyammal összehasonlítva, az euró esetében 10, a jen esetében 20 százalékkal - ismertette. Nátrán azt mondta, a forintban vezetett gyűjtőszámla - amelyen a rögzített és a valódi árfolyam közti különbözet gyűlik, és amelyet később kell törlesztenie az adósnak - kamatozása rendkívül kedvező, jelenleg 6,09 százalék. Nátrán jelezte: a bankoknak a gyűjtőszámla-törlesztésen nem képződik profitjuk; a kamaton felül semmilyen díjat, költséget nem számíthatnak fel. A közjegyzői díj mértéke a megszokott összeg töredéke lesz, mértékét miniszteri rendelet határozza meg a jövő héten.

Korábbi cikkünkben Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke azt mondta: A technikai feltételekről és az egyeztetett díjról még politikai döntést kell hozni, ez várhatóan a jövő héten megszületik, utána jelenhet meg a jogszabály. "A politikai döntésig a felek nem nyilatkoznak arról, mekkora lesz az árfolyamrögzítést igénylő ügyfelek szerződésének módosítási díja" - mondta Tóth Ádám, aki azt az összeget nem árulta el, hogy pontosan mennyi lesz a közjegyzői díj, csak annyit mondott, hogy a kamara 15 ezer forintos díjat javasolt.

Az [origo] megkereste a Bankszövetséget, hogy része volt a kormány és a szövetség megállapodásának, hogy a bankok nem kereshetnek a gyűjtőszámlákon. Müller János a szövetség vezető tanácsadója közölte: Nátrán nyilatkozatot az [origo ]-tól hallja először, nem kívánja kommentálni azt. "Csak az elfogadott törvényt ismerem, az alapján a szerződésmódosításért nem számíthatnak fel díjat a bankok, a gyűjtőszámlán lévő összegek után pedig a bankközi kamatláb alapján fizetnek majd kamatot az ügyfelek" - tette hozzá Müller János

Nátrán Roland bejelentette azt is, hogy a kormány "napokon belül" létre fog hozni egy monitoringbizottságot kormányzati szakértők, az MNB, a PSZÁF és civil szervezetek szakértőinek részvételével annak érdekében, hogy a konstrukció végrehajtását, annak megvalósulását figyelemmel kísérje, amiről a kormányzatot és a közvéleményt rendszeresen tájékoztatni fogja.

Az árfolyamrögzítésről szóló további híreket ide kattintva olvashatja el.