Kiesést okozhatnak a Molnak a szíriai szankciók

A Mol Nyrt. székháza a főváros XI. kerületében, a kormány Mol-tulajdonrészt vásárolt az orosz Surgutneftegastól
Vágólapra másolva!
A Concorde Értékpapír Zrt. elemzése szerint, ha az amerikai szankciók miatt a nagy olajcégeknek fel kell függeszteniük szíriai termelésüket, akkor az a Molra is kedvezőtlen hatással lehet. A magyar olajipari cég kitermelésének ugyanis 15 százalékát adja a szíriai.
Vágólapra másolva!

A Mol részvényárfolyamára jelentős hatással lehet, ha a Szíriával szemben bevezetett amerikai szankciók az olajkitermelés leállásához vezetnek, a Mol kitermelésének ugyanis 15 százalékát adja a szíriai - írja csütörtöki hírlevelében a Concorde Értékpapír Zrt.

A Concorde emlékeztet, hogy az Egyesült Államok csütörtökön új szankciókat vezetett be Szíriával szemben, betiltva a szíriai eredetű olajtermékek kereskedelmét amerikai állampolgárok számára és az állami szír olajcéggel sem üzletelhetnek.

A befektetési szolgáltató társaság szerint a Mol a jelenlegi áron továbbra is vonzó, azonban ha az új szankciók azzal járnak, hogy a nagy olajcégeknek fel kell függeszteniük szíriai termelésüket, akkor a Molnak se lesz más választása, hiába adják el ők a teljes szíriai kitermelésüket Szíriában. A Concorde szerint a következő napok híreinek különös jelentősége lehet majd.

A Mol árfolyama 505 forinttal, 2,94 százalékkal 16.700 forintra csökkent a csütörtöki kereskedésben az általános negatív piaci hangulatban. Az olajrészvény forgalma 2,9 milliárd forint volt.