Fellegi: Magyarország áramexporttal készül a német atomreaktorok leállítására

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, Magyar Villamos Művek Zrt.
Vágólapra másolva!
A magyar kormány vizsgálja az áram exportálásának lehetőségét arra az esetre, ha a német és svájci nukleárisenergia-termelés valóban leállna - mondta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a Napi Gazdaság írása szerint.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány a németországi atomerőmű-bezárások várható hatásainak vizsgálatát a júniusi bejelentést követően azonnal elkezdte és foglalkozik az áramexport lehetőségével - derül ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter Oláh Lajos szocialista országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszából, melyet a hétfői Napi Gazdaság közölt.

A fejlesztési minisztérium, a Mavir Zrt. és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont munkatársai július elejére készítették el a németországi és a svájci atommoratórium teljes nukleáris kapacitásleépítés hatásait elemző tanulmányukat.

A dokumentum számol a német és svájci nukleáris kapacitások csökkenésének, felszámolásának következményeivel - írta Fellegi. A kormány az e fejleményekre adott válaszként olyan energetikai forgatókönyv megvalósulását igyekszik elősegíteni, amely adott esetben akár áramexportot is lehetővé tehet a jelenlegi nettó import helyett - fogalmazott.

A németországi nukleáris kapacitások leépítésének hatásait az EU döntéshozói és szakértői is vizsgálják. Július 20-án Brüsszelben az Európai Bizottság a német kormányzat és szabályozó hatóság kezdeményezésére magas szintű szakértői előkészítő megbeszélést tartott a fukusimai reaktorbaleset európai termelőkapacitásokra és a német atommoratórium közös villamosenergia-piacra gyakorolt hatásairól, amelyet szeptemberben az energiaügyekért felelős miniszterek találkozója követ majd.