Nagyot ugrott az BUX és az OTP hétfőn

Vágólapra másolva!
Bár az ázsiai tőzsdék gyengülésével indult a nap, hétfőn összességében jó napot zártak a nemzetközi piacok. Az EKB közölte, hogy a múlt héten 14 milliárd euróért vett államkötvényeket.
Vágólapra másolva!

A BUX 1,8 százalék feletti emelkedést produkált hétfőn a pénteki záráshoz képest, a fontos papírok mindegyike jelentősen drágult, az OTP 2,3 százalékkal. A New York-i tőzsde erősen nyitott, és az európai indexek többsége is jól teljesített. A Marketwatch üzleti portál szerint az emelkedés mögött állhat, hogy egyre többen bíznak a líbiai bizonytalanság gyors lecsengésében, következésképp az olajár mérséklődésében, illetve bizakodóan várja a piac Ben Bernanke amerikai jegybankelnök pénteki nyilatkozatát.

A múlt heti nagy zuhanás látványos korrekciója ellenére még mindig jelen vannak a piaci aggodalmak, ennek legékesebb bizonyítéka, hogy az arany ára hétfőn megközelítette az unciánkénti 1900 dolláros lélektani határt.

Közelgő emelkedést jelezhet ugyanakkor, hogy Nyugat-Európában a cégvezetők nagy mennyiségben kezdtek sajátrészvény-vásárlásba. A frankfurti 2iQ Research piackutató cég szerint az úgynevezett vállalati bennfentesek - cégvezetők, tulajdonosok - nagyjából tízszer több saját részvényt vettek, mint amennyit eladtak.

Az Európai Központi Bank (EKB) hétfőn közölte, hogy a múlt héten 14,29 milliárd euró értékben vásárolt államkötvényeket, így az általa birtokolt állampapírok nem piaci áron vett értéke eléri a 110,5 milliárd eurót. Az előző, augusztus 8-12-i héten összesen 22 milliárd eurónyi állampapírt vásárolt a frankfurti intézmény.

A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble bejelentette, tartható a német gazdaság idei évre tervezett háromszázalékos növekedése. Azt is jelezte, hogy már az idén három százalék alá csökken a költségvetési hiány, várhatóan egészen 1,5 százalékra.

Sikertelen volt a hétfői román kötvénykibocsátás, mert a vevők olyan magas hozamot akartak elérni, amelyet a pénzügyminisztérium nem fogadott el. Románia 900 millió lej (hozzávetőleg 57,6 milliárd forint) értékű, egyéves lejáratú adósságpapír eladásával próbálkozott hétfőn.