Nem kezdtek el vásárolni a nyáron a magyarok

Vágólapra másolva!
A májusi növekedés után júniusban kisebb volt a magyarországi üzletek forgalma, elsősorban a nem élelmiszereket áruló boltok bevételének csökkenése miatt. Az első félévben a kiskereskedelmi üzletek összbevétele 3579 milliárd forint volt, ennek csaknem ötven százaléka az élelmiszerboltok kasszájába folyt be.
Vágólapra másolva!

A kiskereskedelmi forgalom júniusban 658 milliárd forintra rúgott, ez pedig éves és havi összevetésben is 0,5 százalékos csökkenést jelent - közölte szerdán reggel a Központi Statisztikai Hivatal.

Az első félévben összesen 3579 milliárd forintot tett ki a kiskereskedelmi forgalom, ami éves szinten lényegében stagnálásnak felel meg. A friss adatok fordulatot jelentenek májushoz képest, akkor ugyanis havi és éves összevetésben is növekedett a magyarországi kiskereskedelmi üzletek forgalma.

Élelmiszerek javítják az adatokat

Az első félévben a kiskereskedelmi forgalom 45 százalékát adták az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyesboltok. Az üzemanyag-eladások 19 százalékkal részesedtek az összforgalomból, a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletek 12 százalékos; a többi üzlettípus együttes részesedése pedig 24 százalékos volt.

Éves összevetésben az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyesboltok forgalma júniusban 0,5 százalékkal nőtt, az első félévben pedig stagnált. A forgalom jelentős részét - 90 százalékát - bonyolító vegyes termékkörű üzletek - hiper- és szupermarketek, vegyesboltok - eladásai júniusban lényegében nem változtak, míg az élelmiszer-, ital, dohányáru szaküzleteknél 4,1 százalékos növekedést mutat a statisztika.

A nem élelmiszer-kiskereskedelemben mért forgalom júniusban, éves összevetésben 1,3 százalékkal csökkent, az első félévben lényegében nem változott. A ruházati cikkek, bútorok és építőanyagok forgalma csökkent júniusban, miközben a könyv-, újság-, papíráru- és egyéb cikkek forgalma a gyógyszerekhez és az illatszerekhez hasonlóan növekedett. Az üzemanyagtöltő-állomások változatlan áron számított forgalma júniusban 1,6, az első félévben 0,6 százalékkal csökkent 2010 azonos időszakához képest.

Az adatokból kiderül, hogy mivel az élelmiszerboltok forgalma szerény mértékben nőtt, az egyéb árucikkeket kínáló üzletek forgalmának csökkenése vezetett az összforgalom visszaeséséhez.

Az uniós átlagnál rosszabb, a régiósnál jobb a magyar adat

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat gyorsbecslése az eurózónában 0,4, míg az Európai Unió valamennyi országában 0,2 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi volumen júniusban, vagyis a magyarországi visszaesés nagyobb mértékű, mint az előbbi országcsoportokban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KSH adatait értékelve szerdán reggel azt közölte, hogy a magyar adatok a régióban a jobbak közé tartoznak. Romániában és Szlovákiában ugyanis jelentős, 8,2 és 4,2 százalékos csökkenést mértek, míg Szlovéniában és Lengyelországban pedig 2,2, illetve 0,9 százalékos visszaesést mutat a statisztika. Az Eurostat kilenc tagállamban bővülést, tizenháromban pedig csökkenést mért, a többi országról még nem érkezett adat. A legnagyobb - 12,4 százalékos - növekedést Luxemburgban mérték, a legnagyobb - 8,3 százalékos - visszaesést Spanyolországban jegyezték fel.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a friss adatokról azt mondta, a foglalkoztatás lassú bővülése és a nettó bérek reálnövekedése ellenére a háztartások fogyasztása továbbra sem élénkül, amiben a főszerepet a háztartások óvatossági megtakarításainak növekedése, valamint a növekvő hiteltörlesztő-részletek játsszák.

A szakember a következő hónapokban sem vár változást, bár egyes hónapokban lehetnek pozitív értékek. Suppan szerint az előzetes várakozásokkal szemben a nyugdíjpénztáraktól származó reálhozamok részleges elköltése várhatóan nem okoz élénkülést a forgalomban, mivel ezzel szemben a drámai mértékben megugró törlesztőrészletek ezt ellensúlyozzák. A szakértő hozzátette, a háztartások fogyasztása nem tud idén hozzájárulni a GDP növekedéséhez, amit a külső kereslet lassulása is egyre erőteljesebben korlátozhat.