HSBC: Drámaian nőtt a recessziós kockázat

Vágólapra másolva!
"Drámaian" nőtt a nyugati gazdaságokat fenyegető újabb recesszió kockázata, és a világgazdaság növekedési üteme várhatóan egészen az évtized közepéig lanyha marad több londoni elemzőközpont friss helyzetértékelései szerint. A JP Morgan már 40 százalékra teszi az amerikai visszaesés esélyét.
Vágólapra másolva!

Az egyik vezető londoni gazdasági-üzleti kutatóközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) szakértői új globális előrejelzésükben közölték, hogy az idei évre már csak 3 százalékos világgazdasági növekedést várnak, vagyis csaknem harmadával lassabbat a tavalyi 4,2 százaléknál. Azzal számolnak, hogy a világgazdaság növekedési üteme 2015-ig a 3-3,6 százalékos sávban marad.

A cég szerint még ennek a lanyha globális növekedésnek is az oroszlánrészét a felzárkózó gazdaságok adják. A CEBR közgazdászai Kínában 7,4 százalékos, Indiában 7,6 százalékos növekedést jósolnak 2012-re, ami lassulást jelez, mégis messze meghaladja a világ vezető gazdasági erőközpontjaiban valószínűsíthető ütemet, mely az Egyesült Államokban 2014-ig, az euróövezetben egészen 2015-ig nem fogja elérni a 2 százalékot. Ennek egyetlen kedvező mellékhatása, hogy várhatóan az olaj nem drágul a következő években.

A JP Morgan bankcsoport új globális előrejelzésében közölte, hogy a következő négy negyedévre mindössze egyszázalékos növekedést vár az Egyesült Államokban, és közgazdászainak becslése szerint 40 százalékos az esélye annak, hogy az amerikai gazdaság ismét recesszióba süllyed.

A Fitch Ratings új prognózisában - a legutóbbi, sorozatosan gyenge makroadatokra hivatkozva - jelentősen, az eddigi 2,6 százalékról 1,8 százalékra csökkentette az amerikai gazdaság idei növekedési ütemére szóló előrejelzését, 2012-ben pedig az eddigi várt 2,8 százalék helyett most már csak 2,3 százalékos amerikai GDP-növekedést vár.

A hitelminősítő szerint ugyanakkor bizonyos sokkhatások miatt növekedett az újabb amerikai recesszió kockázata. Ezek közé tartozik az alacsonyabb fogyasztás, a piaci stressz erősödése az euróövezeti adósságválság hatására, valamint a geopolitikai okok által táplált nyersolajdrágulás.

Stephen King, az HSBC bankcsoport főközgazdásza a szerdai Timesnak nyilatkozva azt mondta, hogy jóllehet nem elkerülhetetlen az újabb recesszió a vezető nyugati gazdaságokban, ennek kockázata mégis "drámai" mértékben emelkedett, miután a legutóbbi időszak piaci felfordulása nyomán "összeomlott" a fogyasztói bizalom.