Görögország képtelen tartani a hiánycélját

Vágólapra másolva!
A görög hiány várható emelkedése nyomán aggódó befektetők miatt csökkentek a fontosabb nyugat-európai indexek pénteken.
Vágólapra másolva!

Miután kiderült, hogy Görögország képtelen tartani az idei hiánycélt, felfüggesztették a görög kormány, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió képviselői közötti tárgyalásokat - adta hírül a Reuters nemzetközi hírügynökség.

A mentőcsomag így is meg akarják kapni

Az tárgyaláson részt vevő döntéshozók, a Reuters szerint 8,5-8,6 százalékos GDP-arányos hiányra számítanak idén Görögországban, szemben a 7,6 százalékos céllal - mondta a hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó, a tárgyalásokat ismerő forrás. A görög kormány a tárgyaló felek által jósolt hiánycéllal szemben 8,1 százalék körüli deficittel számol.

A deficitcél módosítását pénteken hivatalosan is bejelentette Evangélosz Venizelosz görög pénzügyminiszter, aki azt mondta, a vártnál erősebb gazdasági recesszió miatt Görögország az idén deficitcélja felülvizsgálatára kényszerül. A miniszter szerint az IMF és az EU által biztosított, 110 milliárd eurós második mentőcsomag esedékes részlete folyósításának feltételeként kitűzött deficitcélt is módosítani kell. A pénzügyminiszter pénteki tájékoztatóján nem volt hajlandó új célszámot megnevezni, azt mondta, hogy a célt az EU és az IMF küldöttségével szeptember közepén folytatódó tárgyalásokon határozzák majd meg.

Esnek az európai tőzsdék a hírre

A Wall Street Journal amerikai gazdasági újság szerint a görögországi tárgyalások felfüggesztése és a görög hiány várható emelkedése is szerepet játszott abban, hogy az európai tőzsdék lejtőre kerültek pénteken. A befektetők kockázatvállalási kedve csökkent és a biztonságos eszközök felé vették az irányt. A londoni tőzsde indexe, magyar idő szerint délután fél kettő körül 1,5, a frankfurti mutató 2,6, a párizsi pedig 2,3 százalékos mínuszban volt.

Ezekhez képest a budapesti tőzsde viszonylag jól tartotta magát, az irányadó index mindüössze 0,3 százalékos süllyedésnél tartott az említett időpontban.