A gazdagokat adóztatná és áfát emelne Berlusconi

Vágólapra másolva!
A gazdagokra kivetett különadóval és az áfakulcs emelésével igyekszik egyensúlyba hozni költségvetését Olaszország. A kormány bizalmatlansági eljárást kezdett maga ellen: ha elbukik a megszorítás, a kormány is távozik.
Vágólapra másolva!

Olaszország emeli az áfakulcsot, és különadót vet ki a gazdagokra - ezt tartalmazza a Silvio Berlusconi kormányának újabb csomagja, amelyet egybekötnek egy parlamenti bizalmi szavazással is - írta a Bloomberg.

A kormányfői hivatal közleménye szerint egy százalékponttal, 21 százalékra emelkedik az áfa felső kulcsa, és az ötszázezer euró fölötti jövedelmekre 3 százalékos különadót vetnek ki Olaszországban a költségvetés egyensúlyba hozásának érdekében.

A csomag része ezeken kívül a közszférában dolgozó nők nyugdíjba vonulási életkorának emelése is 2014-től. A kormány szeptember 8-án, csütörtökön ül össze, hogy megtárgyalja a megszorító csomagot.

A lépésekről bizalmatlansági eljárást kezdeményezett a kormány maga ellen, vagyis ha a parlament nem fogadja el a javaslatokat, a kormány is megbukik.

Augusztusban fogadta el az olasz parlament a második, 45 milliárd eurós megszorító csomagot. Az önkormányzatokat, munkavállalókat és a közszférát keményen érintő csomag ellen kedden egész Olaszországban tüntettek.