A pénzügyi stabilitást nem veszélyeztető megoldást támogat a jegybank

Vágólapra másolva!
A jegybank csak olyan, a devizahiteleseket mentő megoldást támogat, amely nem sodorja a fizető adósokat a nem fizetők felé, illetve amely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását - közölte az MNB néhány órával a kormánypárti bejelentés után, amely a devizahitelek fix árfolyamon történő végtörlesztéséről szólt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntek délután kiadott közleménye szerint csak olyan megoldást támogat a devizahitelesek terheinek csökkentésére, amely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását. Bár a közleményben nem említik, hogy Lázár János és Szijjártó Péter délelőtti bejelentésére reagálnának, a megfogalmazás erősen arra utal.

"Az MNB most újra megerősíti, hogy csak olyan megoldás lehet megfelelő a hitelesek terheinek csökkentésére, amely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét" - olvasható a közleményben, amely megemlíti azt is, hogy a jegybank a napokban javaslatokat terjesztett a kormány elé a devizahitelezés kockázatainak csökkentéséről.

Az MNB célja a közlemény szerint, hogy a kormány, a jegybank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a bankok közösen találjanak "kivitelezhető és stabilitást biztosító megoldást a hitelesek terheinek csökkentésére". A jegybank csak olyan megoldást támogat, amely a fizetőképes adósokat nem sodorja a nem fizetés irányába, és amelyek hatására a bankok tehervállalása nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét, amely a hazai gazdaság fenntartható fejlődésének egyik alappillére.

Simor András, az MNB elnöke és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán találkozott, hogy a devizahitelesek helyzetéről egyeztessenek. Bár egyik fél sem közölt részleteket a találkozóról, a Blikk információi szerint hosszabb kamatperiódus, és például az alapkamathoz kötött maximális kamatszint is szerepelt az ajánlások között. Továbbá szó lehetett a kezelési költségek tilalmáról, illetve egy olyan pozitív adóslistáról, amelyen a lelkiismeretesen fizető adósokat vezetnék, akiket kedvezményekkel lehetne támogatni.