A megszorítások miatt sztrájkolnak a görög adóhivatalokban

Vágólapra másolva!
Kétnapos sztrájkot kezdtek hétfőn Görögországban az adó- és vámhivatalok dolgozói, valamint a taxisok, tiltakozva a kormány megszorító intézkedései ellen. A szakszervezetek a tervezett ingatlanadóval elégedetlenek, az áramszolgáltató pedig megakadályozná, hogy azt a villanyszámlával együtt szedjék be - mint az vasárnap bejelentették.
Vágólapra másolva!

A kormány megszorító intézkedései ellen tartanak kétnapos sztrájkot Görögországban az adóhatóság dolgozói és a taxisok. Előbbiek azt kifogásolják, hogy a kormány csökkenti prémiumukat, a taxisok pedig azért tiltakoznak sokadszorra, mert a kormány több működési engedélyt akar kiadni a verseny növelése céljából.

Legutóbb július végén sztrájkoltak a görög taxisok 19 napig, a munkabeszüntetést augusztus elején függesztették fel azzal, hogy folytatják a tárgyalásokat. A múlt héten csütörtökön is tartottak egy egynapos munkabeszüntetést.

Közben a szakszervezetek a tervezett ingatlanadó miatt is elégedetlenek. A görög kormány vasárnap jelentette be, hogy két évre új adót vet ki az ingatlanokra, és az ingatlanadót várhatóan a villanyszámlán feltüntetve szedik be.

A legnagyobb áramszolgáltató, az állami tulajdonban lévő PPC hétfőn jelezte, megakadályozzák, hogy az adót a villanyszámlával együtt szedjék be, mert ezt tisztességtelennek tartják a fogyasztókkal szemben. A PPC a villamosenergia-piac 90 százalékát tartja kézben, a vállalatnál működő Genop/Deh szakszervezet egyike a legerősebb érdekképviseleteknek Görögországban, már több demonstrációt szervezett a vállalat privatizációja ellen.

A görög kormány szerint az idén 8,2 százalékos lehet az államháztartás hiánya. A tavaly május óta futó pénzügyi mentőprogram feltételeinek teljesítését ellenőrző hármas, az Európai Bizottság, az IMF és az Európai Központi Bank illetékesei ellenben 8,8 százalékos hiányra számítanak, és úgy vélik, hogy a görög kormánynak legalább 1,7 milliárd euró értékben kellene új intézkedéseket tennie. A görög kormány úgy véli, az általa tervezett új bevételek elegendők a módosított hiánycélhoz. Az erről szóló vita miatt a három intézmény a múlt héten felfüggesztette tárgyalásait a görög kormánnyal, és emiatt késhet az új hitelrészlet kiutalása.