Két és fél éves csúcson a magyar csődkockázat

Vágólapra másolva!
A 2008-ban indult gazdasági válság csúcsa óta nem látott mértékben emelkedett a magyar gazdaság kockázatosságát mutató CDS-árfolyam. A német és a brit kockázatosság is nőtt csütörtökön
Vágólapra másolva!

A válság óta nem látott mértékben látják kockázatosnak Magyarországot a nemzetközi befeketők. A magyar állami törlesztéskockázat biztosítási ügyletei (credit default swaps, CDS) az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató, a CMA DataVision kimutatása szerint az irányadó ötéves futamidőre 525 bázispont - tízmillió euró magyar államadósságra 525 ezer euró - volt a 487,7 bázispontos előző napi záróérték után.

Egy hete 460, a nyár elején még 255 bázispont körüli magyar CDS-árazásokat mértek Londonban. A magyar CDS-árazás 2009 márciusában - a Lehman Brothers amerikai nagybank 2008. őszi bukása után indult globális pénzügyi válság kiteljesedésének idején - érte el legutóbbi csúcsát, 630 bázispontos középárfolyammal.

A CDS-tranzakciók árazásai jelzik, hogy a piac mennyire tartja kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott törlesztésbiztosítások vonatkoznak.

Európa is egyre kockázatosabb

A romló piaci hangulatban hirtelen emelkedéssel rekordokra drágultak a nagy központi eurótagállamok törlesztéskockázatára köthető biztosítási csereügyletek is a csütörtöki londoni kereskedésben. A CMA DataVision kimutatása szerint a német kormánykötvények CDS-középárfolyama a 96,4 bázispontos előző záró után csütörtökön 107 bázispont fölé emelkedett, ami rekord az euróövezeti kockázati megítélés alapmércéjének tekintett Németország esetében. A hónap elején még 80 bázispont alatti német CDS-árazásokat mértek Londonban.

Különösen feltűnő, hogy a német CDS-kontraktusok most már jóval drágábbak az euróövezeten kívüli Nagy-Britannia törlesztésbiztosítási tranzakcióinál: a brit CDS-középárfolyam az összehasonlítható futamidőre valamivel 95 bázispont alatt járt a csütörtöki londoni kereskedésben. Szintén rekordra, most először 200 bázispont fölé emelkedett csütörtökön a második legnagyobb eurógazdaság, Franciaország CDS-kontraktusainak díjszabása.

Terjed a válság

A 4cast nevű vezető londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég csütörtöki értékelése szerint mindez arra utal, hogy megkezdődhetett az adósságválság járványszerű átterjedése az euróövezeti perifériáról a központi eurógazdaságokra. "A központra átterjedő járvány az euróövezeti saga következő nagy sztorija", és ennek kibontakozását jelezheti a nagy tagállamok CDS-díjszabásainak csütörtöki megugrása - fogalmaztak a 4cast londoni elemzői.